Vizit éjes éjjel [antikvár]

első tétel con tensione - Ne legyen már úgy betojva! A lármás nővér rántott egyet a vánkosán, mintha lelket akart volna rázni a doktorba, aki az éjjeli szekrény fiókjába rakosgatta a cuccait. A testes nő korát és alkatát hazudtolva táncolt a röpködő fehér vásznakkal, amint szétterítette a lepedőt, és a takaróra felrángatta a tiszta huzatot. A doktor egy kicsit meglepődött, hogy volt a nővér izgő-mozgó fenekére szánt néhány pillanata. Eszébe jutott, hogy ezeknek az idomoknak a korai változata negyven évvel előbb hogyan vitte magával az ifjúság szemét: Joli a kikeményített fehér vászon alatt hullámzó dinnyék öntudatával vonult a folyosón, hátában és hátsójában a sebészinasok kattogó tekintetével. A fiatal ápolónő valószínűtlenül vékony volt, mozgását csak a gravitáción kívül értelmezhette a lihegő kandúrhad. A helyzet izgalmát fokozta, hogy Jolinak stabil, közeli vőlegénységet ígérő partnere volt, minősítéssel a helyi birkózó szakosztályban. Látszott a fülén. A doktor visszafordult. - Nem vagyok betojva, de a nyakamat fogják elvágni, nemde? - Eddig még mind túlélte. - Jó, nem keresztben vágják, hanem hosszában, de akkor is a nyakam. Hogy szokták mondani? Csak a nyakam lesz véres. - Mit izgul? Ismeri a tanárt, nem? - Persze, hogy ismerem. Nem is neki szól a frász, hanem a helyzetnek. A fene se gondolta negyven éve, hogy ide jutok? Mondja, kedves Jolán, ki tette a fenolftaleint a kakaómba? - Honnan jutott most az eszébe a hashajtó? A Piri.