Zsoltárkönyv [antikvár]

A zsoltárokat mindig csak a legnagyobb áhítattal és szeretettel tudtam hallgatni vagy kézbe venni attól az időtől kezdve, hogy kisgyermek koromban a bölcskei református templomban fölhangzottak bennem, egy nagyon szegény, vegyes házasságból született fúcska fülében. Nem csoda, hogy amikor hosszú hallgatás után újra megszólaltam az irodalomban, megírtam a Gyalog zsoltárt-t s más lamentáló-litániázó verseimet. Mind mögött ott búsongott-ujjongott a dávidi irodalmi hagyaték a maga sokrétű, minden kor emberéhez szóló vívódásaival és lebírhatatlan reményeivel. Ennek ellenére, mikor megérett hazánkban az idő arra, hogy új zsoltárfordítás kerüljön a magyar nyelvű papi zsolozsmába, az országos pályázaton nem vettem részt. Nem is értesültem róla két súlyos, kórházi ápolással járó betegségem miatt. Mire meggyógyultam, ill. a tervről érdemlegesen értesülhettem, már késő volt. Fordítási tervemmel egyszerűen elő sem hozakodhattam. De ahogy kezembe vettem a végül is elfogadott, litografált hazai fordításokat és Farkasfalvy Dénes Ausztriában kiadott Zsoltároskönyvét, hirtelen - mint a "karvalyok" - tépdesni kezdtek a vágyak, hogy képességem szerint modern tolmácsolást készítsek, sőt kommentáljak, hogy mielőbb kézbe kerülhessen a munka- sokak gyönyörűségére, saját örömömre, de mindenekfelett népem és hazám szolgálatára.