Zsombékok [antikvár]

Túl közel állunk még az idő létráj& nak ahhoz a fokához, melyike apró kékfejü szegecskékkel — ezekkel e-gyébként vásznat kell a vakkeretre kifeszíteni — Vinkler Imre odaszegezte nadrágszíjának lyuggatott végét, és a szíj csatos végéből hurkot csinálU Él még most is bennem a döbbenet. Ezért mindmáig nem tudtani szétszórt életrajzi adatait összesepregetni és szépen sorba rakni, ezért nem tudtam feldolgozni képzőművészeti hagyatékát, ezért szorítkozik ez az írás arra, amit az elesett bajtárs művészetéről most tudok. I k Kezdjük a legmegbízhatóbb festőszerrel. Ez há-em-en-es lenola.ikence patikai terpentinnel felhígítva. És ha valaki megkérdezte, hogy ez mit ie-lent, azt a választ kapta, hogy ez az idő fogának legjobban ellenálló festőszer, melyben a kötőanyag .hóval mosott és napon sűrített lenolaj fir-nisz. Tíz évig kellett várni, hogy ezt bizonyítani lehessen. Elmúlt tíz év, és a két cinkfehér folt közül az egyik megsárgult, a másik fehér maradt. A megsárgultat egyszerű lenolaj kötötte, azt pedig, amely fehér maradt, há-em-en-es lenolaj kence. Vinkler Imre elsősorban festő volt, de ezzel egyidejűleg figyelemre méltó kisplasztikái opust is hagyott maga után. Olajminiatűrjei és kis méretű faragásai eddig még nem kerültek közönség elé, pedig életének utolsó szakaszában, miajanem a tragikus végig, dédelgetett magában egy tervet: önálló tárlatot szeretett volna rendezni, melyen olajminiatürjeit és kisplasztikáját mutatta volna be. A tárlatot tiltakozásnak szánta napjaink képző-rnűvészetének és képzőművészeti politikájának sokszor megokolatlan nagy-hangúskodásai és felszínességei ellen, hilet szeretett volna tenni ezekkel a művekkel az alkotói alázat, a képzőművészeti anyag tiszteletben tartása, a hagyományok jelentősége és jelenvalósága mellett. Végül is nem ezt tette. I