Drakula [antikvár]

Drakulát, ​Erdély véres kezű vajdáját évszázadokkal ezelőtt eltemették, teste azonban mégsem omlott porrá. Hírlik, hogy sírjából kikelve minden éjjel borzongató kalandra indul, és mire a reggel bearanyozza Transsylvania hegyeit, friss, bíbor vér csillog szikkadt ajkain, harapása után pedig egyre többen csatlakoznak a temetők mélyén bolyongó, vérszívó nosferatuk, vámpírok seregéhez. Drakula holt, de nem halott egészen. Az ős Gonosz félelmes teremtményét epesztő vágyakozás gyötri négyszáz éve elhunyt hitvese után, kihez sorscsapása, e furcsa halhatatlanság miatt nem térhet meg soha. Egyszer azonban egy kastélyába vetődő idegen medáljában meglátja az Arcképet – egy, az igazi asszonyra megszólalásig hasonlító lány képét – és útra kél, hogy megkeresse őt. Kétségbeesett remény hajtja: most először nem a halált, hanem a megváltó szerelmet keresi. E könyv alapjául Bram Stoker Drakula című regénye szolgál, amely 1992-ben minden eddiginél sikeresebb és izgalmasabb, túlfűtötten erotikus feldolgozásra ihlette Francis Ford Coppolát (többek között az Apokalipszis most és a Keresztapa-filmek rendezőjét).