Sarabande [antikvár]

Több mint harminc éve, hogy a Jelenetek egy házasságból két főszereplőjétől, Johantól és Marianne-tól elbúcsúztunk. A nyolcvanhat éves nyugalmazott professzor – aki időközben multimilliomos lett – a világtól távol él, anyai nagyszülei egykori, visszavásárolt és átalakított villájában. Nem messze tőle korábbi házasságából származó fia, Henrik tanítja a csellójáték titkaira tizenkilenc éves lányát, Karint. Henrik nem heverte ki felesége, Anna halálát; a zenén kívül életének egyetlen értelme maradt: a lánya. A kis tóparti ház és a villa között nincs semmi kapcsolat, legfeljebb a gyűlöleté és a megvetésé. Ebbe a „csendéletbe” toppan be váratlanul – „teljesen értelmetlen késztetésnek” engedve –, hosszú évek után Johan elvált felesége, a még mindig aktív ügyvéd, Marianne. A prológus és epilógus övezte tíz jelenetben Bergman ennek a váratlan látogatásnak a következményeit meséli el. A megdermedt emberi viszonyok aktivizálódnak, a csönd jégpáncéljában élő lelkek beszélni, kiabálni kezdenek; a múlt könyörtelenül benyomul a jelenbe, hogy újból áldozatokat követeljen magának… A négy szereplő kamaradrámáját mégis átszövi a megértés, a részvét az ember ontológiai elesettsége láttán. Bergman úgy mozgatja a játszó személyeket, hogy minden gyarlóságuk ellenére se kelljen leírnia őket, de könnyes szemmel se kelljen búcsúznia tőlük.