66 íróportré [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Egyszer Vas Istvánnál jártam fényképezni, és mint minden író, költő, ő is keserves percek átélésére készült a fotós megjelenésekor. Talán ezen gyötrelmes percek oldásaként, miután kettesben maradtunk, arról beszélt nekem, hogy a napokban járt Illyés Gyulánál, aki mutatta a róla nemrég készült képeket. Közben keserűen arról panaszkodott, hogy ahány kép, annyiféle arcot mutat: egyiken mint egy betörő' vagy gyilkos néz, a másikon szánalmasan meggyötört az arca, vagy bárgyú, üres a tekintete, a harmadik ilyen, a negyedik meg olyan, és így tovább. Nagy csaló a fotó - és nem okvetlen a fotós -, mert megváltoztat, átrajzol, és az, hogy Te milyen is vagy, alig derül ki ezekből! Mindegyik arc a tiéd, de Te alig vagy képes elfogadni saját arcodat! Vagy ezek összessége - összege? - volna a Te arcod? Igen nagy valószínűséggel az én sorozatomról volt szó, ugyanis nem sokkal azelőtt jártam Illyésnél Budán, a józsefhegyi házban, s küldtem el aztán az összes képet - a jókat és í rosszakat is -, hogy ami neki tetszik, azokból szívesen nagyítok. Illyés elég sokat választott, és nekem nagy szeretettel megköszönte. 1992-ben megjelent Naplójában megemlékezik egy másik „ténykedésemről". Akkor már bátran mentem hozzá, mert harmadszor kerestem fel, hogy a közelgő 75. születésnapját külön számmal ünneplő Tiszatáj számára képeket készítsek róla.