A hetvenes években fotókat csináltunk [antikvár]

Részlet: Földényi F. László Koncz-ept art a hetvenes évekből Koncz András fényképei olyan élményt kínálnak a nézőnek, mintha időutazásban venne részt. Én legalábbis így éreztem magam, miközben néztem őket. Először is közel három évtizeddel vetettek vissza a múltba. A hetvenes évek közepén találtam magam, azokban az években, amelyek, utólag visszatekintve, a kortárs magyar képzőművészet számára rendkívül termékenynek bizonyultak. Másodszor Koncz András pályafutásának kezdeteire irányították a figyelmemet. Azokra a gyökerekre, amelyek későbbi jellegzetes festői stílusában is fölfedezhetők, a mai napig bezáróan. Igaz, első pillantásra e fotókat a festményeknél jóval nehezebb „Koncz-művekként" azonosítani. Mégis, ha alaposan szemügyre vesszük őket, számos rokon vonás föltűnik. És harmadszor, a fotók időutazást kínálnak abban az értelemben is, hogy magának a fotóművészetnek a történetére is reflektálnak, ezen belül arra a korai időszakára, amikor a fotónak szabályos partizánharcot kellett vívnia a festészet egyeduralmával szemben. E három szempont eltérő ugyan, mégis nehezen választhatók el egymástól. Ha például a fotóművészet történeti aspektusát tartjuk szem előtt, s arra figyelünk, hogy Koncz fényképei a festészet és a fényképészet korai, 19. századi konfliktusos viszonyára is reflektálnak, akkor nehéz elsiklani amellett, hogy ez a 19. századi konfliktus a hetvenes évek derekán a concept artban köszön vissza. Márpedig Koncz képeinek van egy erősen konceptuális jellegük. Ha pedig ezt tartjuk szem előtt, akkor máris a hetvenes évek művészeti közegében találjuk magunkat. Ha viszont arra gondolunk, hogy a concept artnak, számos egyéb korabeli irányzathoz hasonlóan, mennyire más akusztikája volt Magyarországon, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, akkor elmondhatjuk, hogy a concept art Koncz fényképein Koncz-ept arttá módosult. Koncz ugyanis oly módon alkalmazza Joseph Kosuth, Victor Burghin vagy az Art & Language csoport módszereit és megoldásait, hogy közben egy azokétól gyökeresen különböző látásmódot és vizuális nyelvet is enged érvényesülni. A konceptuálisnak tetsző műveinek van egy mélyen személyes jellege, és ez esetenként olyan hangsúlyossá válik, hogy nem engedi, hogy a concept art dogmatikussá merevedjen. A vonaltranszformációkat bemutató fotók például a hetvenes évek nyugat-európai conceptjének a „nyelvén" készültek; ám a velük egy időben készült önarckép-transzformációk jelzik, hogy a transzformáció jellegzetesen concepten túlmutató kérdéseket vet föl. Ráadásul a vonaltranszformációk sem kizárólag konceptuális megoldások: az esztétikum kérdésébe is belebonyolódnak, és néha a minimai art irányába kanyarodnak el. Az önarcképei