A magyar századforduló fény- és árnyképei [antikvár]

e kis kötet a Magyarország története 7. kötet képmellékletét tartalmazza. Úgy éreztük, érdemes egybefűzni a történeti szöveg tartalmi mondanivalójához illesztetten szétszórt, illusztratív képanyagot, mert így egészében, együttlátva, a fényárnyék különös optikájában jobban érzékelhető a korszak drámaisága. A béke utolsó negyedszázadát és az első világháború időszakát gyakran nevezik drámainak. Valóban az volt: egy történelmi dráma végkifejelete, évszázados folyamatok, új társadalmi erők történelemformáló aktusa, régi bűnök, tragikai vétségek, fejlődésbeli torzulások beteljesedése. A képanyag, bármennyire tömörre fogott és a szöveg mondandóját értelmező is, láttatja a korszak e kettősségét a magas politikában, a dualista Monarchia mélyülő válságában is, az alul levők felmorajló mozgalmaiban, a nép mindennapi életében is.Békekor volt ez, igaz, azok számára, akik élvezték: belle epoque, de a nyomor kora is, a kivándorlásé, a fojtott és nyílt lázongásoké, a meg-megújuló válságoké. Képeinkből kitűnik, milyen kevéssé látta-hallotta e lázongást, milyen csekély belátással és felelősséggel kezelte a válságot a vezető réteg, s milyen gondatlanul, gyanútlanul táncolt a liberális polgári társadalom saját sírja körül. A korszak és képanyagunk a nagy hatalmú ,,vaskancellár", Bismarck és az ugyancsak hatalmas magyar pártvezér, kormányelnök Tisza Kálmán bukásával kezdődik. E derűsnek tekintett epizódot nálunk a liberalizmus megújhodásának reményei és a nemzeti nagyságkultusz, a Millennium fényei lebegték körül; olyan illúziók, amelyeket már a következő évtized megtépázott, s a háború kegyetlenül széttépett. Az első világháború és képanyagunk az életüket, egészségüket, csaláldjukat, hónukat vesztett milliók jelképével, a Siratással zárul.