A tizenötös kórterem/Az élet képei [antikvár]

Előszó Olvasói gondolatok A tizenötös kórterem elé E sorok írójaként elöljáróban le kell szögeznem: sem irodalmár, sem tanult műelemző kritikus, még csak gyakorlott tollforgató sem vagyok. Zenei létem azonban egész pályámon annál erősebben, mondhatni ezernyi olvasói szállal kötött az írás művészetének sokszor oly lenyűgöző szépségéhez, gyakorta megfejthetetlen csodájához. És nem titkolhatom azt sem, hogy a könyv írója, élethosszig tartó társválasztása révén - felesége, Tóth Erzsébet (nekünk inkább Erzsók) még csellista hallgatóként tartozott zeneakadémista körünkhöz - évtizedek óta tisztelettel övezett barátom. így a kedves olvasó fogadja gondolataimat egy elkötelezetten elfogult muzsikus -szándékai szerint figyelmesen jegyzett - beavató ajánlásának. Fiatalkori barátságok ritkán szoktak családi múltakkal és túl messzire tekintő jövőképekkel foglalkozni, kevéssé mélyednek el a honnan jövünk, hová érkezhetünk sorskérdéseivel. így anno mi is sokkal inkább éltünk a jelen pillanatainak: örvendtünk közös programjainknak, ünnepeltük családalapításainkat, gyermekeink világra jöttét, majd szívesen osztottuk meg otthonteremtésünk gondja-it-sikereit. Miközben persze mindvégig őszinte érdeklődéssel követtük egymás szakmai útját, hivatásunk és hiva- 7