Afrikai impressziók [antikvár]

Egy rajongó könyvét tartja kezében az olvasó. Egy rajongóét, akit - sok más európai társához hasonlóan - már az első útján elrabolt, megfertőzött, elvarázsolt Afrika. Kőszegi Gábor - aki a lepkészek világában Lepel névre hallgat - először látogatott a feketének nevezett kontinensre, telve - mint bármelyikünk - előítéletekkel, elvárásokkal, félelmekkel. Afrikaiakkal addig nemigen találkozott, fekete arcokat leginkább az általa oly nagy mértékben kedvelt amerikai jazzlemezek borítóin látott - persze, ha belegondolunk, azok is afrikai eredetűek. Kamerunban igen hamar rajongóvá lett, jóllehet eleinte éhen halni igyekezett, nehezen barátkozva a helyi ételspecialitásokkal. Úgy tudott - és tud - rajongani Afrikáért, hogy egy pillanatig sem akart azonosulni vele, rajongása mellett mindvégig külső, európai szemlélő maradt. Rajongó szemlélő. Fotóit nézve nyoma sincs bennük az Afrikát meglátogatók szélsőségkeresésének, grand guignolos feszültségteremtésnek. Csak azt mutatja, ami szép. Ami neki tetszik. Amiért rajong. Sok látogató előre szokott rajongani Afrikáért, Kőszegi Gábor most is rajong, pedig az expedíció vége majdnem az életének is a befejezése volt, egy szakadékba zuhant autóban. Bizony, rajong Afrikáért, pedig már ismeri is. Nagyot kóstolt belőle.