Ágak és gyökerek [antikvár]

Azt szoktam mondani - és ez mind igaz is - hogy ott születtem, ahol Babits, abba a gimnáziumba jártam, ahová Petőfi, diákkoromban Bonyhádon laktam, ahol Illyés, és oda jártam szerenádozni, ahol Vörösmarty nevelősködött. Vagyis? Ebből könnyen megfejthető, hogy e sorok írója tolnai, bár már rég nem ott lakik. Kezdem hát akkor az elején, az 1946-os évnél, amikor megszülettem Szekszárdon. Bonyhádon jártam gimnáziumba, de a legfontosabb hely mégis Tevel. Itt töltöttem életem meghatározó első tizennégy évét, a gyermekkoromat. A falu egy tágas-száj szerű-völgyben fekszik, amelynek az egyik vége nyitott. Aki erre megy ki a faluból, majd mindig vissza is tér ide. Akik - felső végén, az emelkedőn - a víz folyásával ellen irányba, Szakály-Hőgyész és Budapest felé-, azok nehezen, vagy soha. Ezek közé tartozom én is. Mi az, amire ma, 56 évesen is jól emlékszer sorban képekre, színekre, illatokra; az évszakod lására és egy-egy örömteli vagy bánatos napra; a csínytevéseimre, amelyekkel bajt s kárt okozta arcokra. Az akkori nagyokat felnőttként, a gyerekkori társaim arcát ma is gyerekként őrzöm. Itt tanultan a nálam sokkal szegényebbektől a szegénység tiszte letét. Annak méltóságát - ez tartást jelent elsősorban - őrzi szemem, de talán fotóim is.