Állatkölykök [antikvár]

t^jCií-. A hatalmas sörényű hím oroszlán még akkor is némi félelmet kelt bennünk, ha erős vasrács vagy több méter mély árok választja el tőlünk, ondogatjuk is: „Bizony nem volna jó ?^e^zel odakint találkozni!" De nemcsak ^félelmetes fogazatú ragadozó kelt , .#émi tisztelettel vegyes félelmet ,^/az emberben, hanem a „békés" növényevő is, ha az történetesen vagy tíz mázsát nyom, és fején erős szarvakat hordoz, amelyekkel játszi könnyedséggel öklelheti fel a legizmosabb atlétát is. Még az is rémülten gondol közületek a megvadult bikára, aki még sohasem látott leszegett fejjel fújtató, mellső patáival a földet vadul kaparó bikát, óriási, vérben forgó szemekkel. Bezzeg a macska nagyságú, gyámoltalan kis oroszlánkölyköket vagy az esetlen kis őzgidát vagy szarvasborjút meg a kicsi medvebocsot mindenki a legszívesebben az ölébe kapná, hogy elbabusgassa egy kicsit. Az állatkerti majomház ketrecei előtt álldogálva senki nem mondja i'i' 'm.Í im^lfjl. I ¦ ' • I 1 ¦ ' ¦ ¦, !'j . ! i M I ' .