Az égigérő templomtorony [antikvár]

Milyen szerepet tölt be a ma emberének életében a templom, és mindaz, amit egy templom kínál? Fontos még az élet valódi titka és értelme után kutatni? Vágyódunk még az élet teljessége után? Jelent még egyáltalán valamit nekünk az örök élet? Szükség van manapság a bibliaolvasásra, imádságra, az élő Istennel való kapcsolatra; egyáltalán a kegyességre? Mi az, hogy hit? Várunk a megváltásra? Ki mer ma egy sokfélén színes korban igazságról beszélni? Hogyan lehet felgyorsult és könyörtelen világunkban szeretni? Jól élünk-e modern vívmányunkkal, a szabadsággal, miközben mindenki azt tesz, amit akar, és alapvetőnek gondolt értékeink is megkérdőjeleződnek? Van-e összefüggés földi életünk és a Biblia üzenete között? Ha nem tudjuk a válaszokat, az nem jelenti azt, hogy nincs válasz. Egy bizonyos, a ma embere olyan, mint egy milliárdokért kivitelezett, a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt úszómedence; víz nélkül. Az üres medencébe fejest ugrani életveszélyes mutatvány. Éppen a lényeg hiányzik, amitől (Aki által) az ember ember, és önmagára találva betöltheti küldetését. A református templomok azt hirdetik, hogy az élő és egyetlen Isten Jézus Krisztusban eljött közénk, tapinthatóan megmutatta magát az embernek, és a mennyei világ gazdagságával betöltötte kiüresedett életünket. Ez a kötet, Borbély János református lelkész „meséivel, és Ekhardt Júlia dunántúli református templomokat felvillantó fotóival próbál megérinteni a fenti kérdésekben, és közben elkezdi feltölteni lelkünk „medencéjét"...