"Az úr házába felmegyünk..." [antikvár]

Régi vágyam teljesült. Legalább negyven éves. Amikor a Zarándok-ot fordítottam („A zarándok elbeszélései"), amikor a zarándok arról beszél, hogy ideje indulni a szent Jeruzsálembe, erről álmodoztam én is. De hogy lehet oda eljutni? Határok vannak, háborúk, ellenségeskedés Tíz évre rá, amikor megírtam szándékomat Nicolas Eggender apát úrnak a jeruzsálemi Dormitio (Mária elszenderülése) apátságba, s a zarándok soraival zártam a levelet, jött a válasz, barátsággal: Ideje Jeruzsálembe menni, - szívesen látunk! Bécsből lehetett volna repülni, Budapestről nem volt még járat. Az EL AL - az izraeli - légitársaság pultjánál Bécsben robbantottak. Szertefoszlottak az álmaim. Majd később, a kilencvenes évek elején lehetett volna mennem. Időm nem volt. Mindenféle teendő, iskolák, előadások: majd később Az idő pedig röpül, betöltöttem a hatvanadik évemet, hatvanöt is elmúltam már, hatvanhat még nem. Édesapám temetésének napja van. Tihanyban vagyunk, délelőtt van még - a temetés délután lesz. Mindenféle szervezés, rendezés, telefonálás - s közben kapok egy hívást. Egyik volt diákom felesége, E. Ili hív: Atya, szentföldi utunk lesz januárban. Van hely. Nincs kedved velünk jönni? - Várj tíz percet, visszahívlak! - mondom. De ne, ne várj: megyek! Apám bíztatása? Ajándéka? Borongós tél van, mindenütt csúsznak az utak. Vasárnap négykézláb is alig lehetett eljutni a templomba. Kedden reggel hét órára a repülőtéren kell lenni. Barátságtalanul sötétek a reggelek. Nem merek arra vállalkozni, hogy hajnalban menjünk föl. Inkább előtte, hétfőn délután. Jobbról-balról sistereg a kásás, 4