Debrecen madártávlatból [antikvár]

„Fotózom, mert beszélni nem tudok" - mondom magamról bemutatkozásként, elköszönésként, s mondanám oly sokszor mindenféle beszéd és írás helyett is. Most azonban, hacsak igen röviden is, de megpróbálom szavakba önteni, mit éreztem Debrecen utcáit róva, majd a város és az azt körülölelő táj fölött repülve. Debrecen és környéke sokféle arcot mutat, s mégis egyetlen egységet formáz. Ez a város számomra a méltóságteljes múlt, a történelem és a jövő határozott bizonyosságát jelenti a jelenben. Erőteljesen és megbonthatatlan egységben forr össze benne a három idő: volt, van és lesz. S ez a kapocs, ez a történeti végtelenség érződik az épületein, a terein, ott lebeg a város felett, és ott van az emberek tekintetében. Múlt és jövő a jelenben - ez tehát Debrecen. A nagytemplom a város közepén méltóságteljesen hordozza a megkérdőjelezhetetlen örökkévalót, a Piac utca ívén pedig a délutáni napfény csillogását megtöri a múlt és a jelen villamospályája. És vajon az Aranybika Szálloda főbejárata és toronyszobája milyen titkokat, elkendőzött részleteket őriz a mára legendává érett múltbéli történetekből? Lenyűgöz a Nagyerdő évről évre megújuló ezerféle zöldje, a fák közt megbúvó tavak és a lombok közül kivillanó épületek -egykori paloták, kúriák, mai klinikák. Az egyetemi épületek, amelyek magabiztosan hirdetik és őrzik a tudományok évezredes tekintélyét. És a régiek mellett ott állnak a mai kor építményei - a Kölcsey Központ, az uszoda, az Y alakot formázó modern sorházak, az atommagkutató. A tájék varázsa pedig továbbterjed a környékbeli tájak és települések -Mikepércs, Hortobágy, Hajdúszoboszló - felé is, s ez a levegőből is jól látható. Képeimen ezt az összehasonlíthatatlan hangulatot hordozó tájat igyekszem pillanataiban megragadni. Szívemből kívánom valamennyiüknek, hogy az album lapozgatása közben érezzék és ismerjék meg új oldaláról e gyönyörű várost, Debrecent. Pécs, 2008. július 21. Hámori Gábor