Egy fotográfus vallomásai [antikvár]

Egy rendkívüli ember rendkívüli könyvét tartja kezében az olvasó. Rendkívüli ember, noha alig tett mást, mint követte nemes gondolkodásának és érzelmeinek tanácsát, úgy élve meg e század nehéz évtizedeit, ahogy azt bensője diktálta. Ha munkálkodása előtt egy-egy kapu be is zárult, mindig képes volt arra, hogy új, még gazdagabb zsákmányra nyíló kapukat nyisson meg. Nem anyagi gazdagsággal kecsegtető zsákmányra, hanem a lélek, a szellem legmaradandóbb értékeit másokkal is megossza, milliók számára teremtve gazdagító élményt. Ezt tette fotóművészetének gyönyörű termékeivel, a szebbnél szebb és értékésebbnél értékesebb könyveivel, de ezt tette valóban remek szépirodalmi fordításaival: Aleksis Kivi Hét testvérével, a Kalevalával, kiöltői Kanteletár fordításával is. Az évek - mondhatnánk - eljártak felette. De akinek megadatott, hogy lássa nyolcvan évesen, élvezhesse társaságát, annak nem az életkor jut eszébe. Ma is csodálhatjuk ugyanis mozgásának frisseségét, humorának üdeségét, lenyűgöző vitalitását, szellemiségének finomságát, egyéniségének, emberségének magával ragadó melegségét. Magyar nyelve - évtizedek finnországi tartózkodása ellenére - sem vesztett gazdagságából, bámulatos kifejező erejéből, hangulatiságából. Leginkább azonban talán mégis művészi értékű fotói és nagy hatású szépirodalmi fordításai beszélnek helyette, s jelölik ki helyét nemcsak a magyar és a finn, hanem az egyetemes művészet történetében is. Hatalmas magyar és finn, valamint európai, sőt egyetemes kulturális ismeret- és élményanyag sugárzik át a képein. Vegyük a fáradtságot, s ne csak vizuálisan, hanem mentálisan is éljük át egy magyar-finn szellem, egy magyar-finn művész élményeit ragyogó képei alapján! Hiszem, hogy az élmény lenyűgöző lesz, mert Rácz István képes arra, hogy tükröztesse a táj lélegzését, a lefényképezett tárgy alkotójának legmélyebb gondolatait, érzelmi életének legrejtettebb mozzanatait, az alkotó elme géniuszát.