Embermásoló [antikvár]

E oszo Ma már elfogadott és megingathatatlan tény, hogy a fényképek rendkívül nagy hatással vannak a világról alkotott képünk alakulására. A bennünket körülvevő, velünk élő sok-sok fénykép mintha egy folyamatosan tevékenykedő pók hálójára hasonlítana. A pók mindent besző, újabb és újabb csapdákat készít. E folyamatos munkálkodás eredményeként a sűrű pókháló befedi az ember környezetében lévő tárgyakat. A fényképekkel hasonló a helyzet: több millió vesz körül bennünket, és végül szinte már csak ezeken a fényképhálókon keresztül látjuk a világot E gondolatsort folytatva dolgozatomban ezért határoztam meg kiindulási pontként a fényképet mint „háló-zatot". A pókhasonlatra utalva, ezt veszélyes és átláthatatlan rendszernek gondolom. Nemrégiben azonban megismerkedtem Barabási-Albert László logikusan építkező, fizikusi gondolatrendszerével. E szerint a hálózat egy törvényszerűségek alapján fölépülő rendszer. Be vagyunk hálózva, de kellő türelemmel felismerhető néhány alapszabály, amely mentén szerveződik a háló. A későbbiekben több helyen utalok majd ebből az elméletből levezethető következtetésekre. Úgy gondolom, hogy többféle hálórendszer látszik kirajzolódni: például a festő-fényképészek, a műtermek épületei, az elkészült arcképek felöl is strukturálható egy-egy rendszer. A fénykép mibenlétének meghatározásában segítségünkre lehetnek a vele szoros összefüggésben lévő képzőművészeti műfajok. A festészet mostohatestvérének nevezett fényképészet - akárcsak korábban - ma is sokszor a képzőművészeti, esztétikai értékelések perifériájára szorul, pedig mindenképpen fontos lenne megválaszolni az általa felvetett kérdéseket. A dagerrotípia feltalálása pillanatában elhangzott kirohanás - „Mostantól a festészet halott" -, amelyet Paul Delaroche francia akadémikus festőművésznek tulajdonítanak, lehetett a fényképellenes közvélekedés első megnyilvánulása. Jogos volt-e ez a harag és félelem? Ellenfél született vagy segítőtárs? „Veszedelmes"-nek te-kinthetjük-e a két műfaj közötti viszonyt? Tönkretette-e a fényképészet a festészetnek a többszáz éves története alatt kifejlődött akadémikus nimbuszát? Úgy gondolom. Borsos József fényképei alkalmat teremthetnek a fenti kérdések tisztázására. Az 1860-as évek óta a pesti fényképészek rengeteg fényképet készítettek: az általuk létrehozott arcképgaléria legalább egymillió fényképből áll. Ezeknek a képeknek az egymáshoz, illetve tágabban a festészethez való viszonyának vizsgálata azonban csak akkor kezdődhet el, ha hozzáférhetők, láthatók lesznek. Ma már több százezer arckép van múzeumi gyűjteményekben, amelyeknek nyilvánossá válási folyamata igen nehézkes. A kutathatóság egyik fö akadálya a hatalmas mennyiség. A fényképek várják újrafelfedezésüket, amely kiszabadítja őket csipkerózsika-álmukból. Az egyik megoldás az internet: ezen keresztül virtuálisan láthatóvá, ezáltal széles körben kutathatóvá válik az anyag. Ennek összegyűjtését elvégezhetik lelkes fényképtörténészek, de a jogosultsági, a tulajdonosi és őrzési érdekek ma 1. Borsos József önportréjüi 1863