Fotók [antikvár]

Végtelen utazás az emlékek birodalmában, kalandozás álmaink útján, miközben távolról hívogatóan szól egy szoprán szaxofon, vagy sejtelmesen susog a pánsíp. A zene, St. Martin zenéje, sokakat elbűvöl, és könnyen utat talál a közönség szívéhez. Dalai és feldolgozásai is összetéveszthetetlenek, mert ő maga, saját egyénisége és érzésvilága szólal meg a dalokban, a hangszer játékában, a muzsika varázsában. Amíg hallgatjuk, képek villannak fel, elmúlt, vagy jövőbeli látomások, ismert, vagy csak elképzelt tájak és városok suhannak el lelki szemeink előtt a pillanat tört része alatt. Észre sem vesszük, mégis szorosan összefonódik zene és kép, hang és vizualitás. Nem csoda hát, hogy St. Martin a maga képeit is keresi, a számára érdekes, fontos látványt is szeretné megosztani közönségével. Ám a képeket - ellentétben a dalokkal - nem ő alkotja, hiszen nem rajzol vagy fest. A képeket észreveszi. Meglátja, és láttatja mindazt a csodát, ami körülvesz minket, csak mi elrohanunk mellette, mert már lassacskán elfelejtünk megállni. Jól tudja ezt St. Martin is, ezért késztet minket lecsendesedésre zenéjével, megtorpanásra fotóival. Manapság már nem ritkaság, ha egy művész több műfajban is kipróbálja magát. A tehetség, a mondanivaló, az érzelem felszínre tör még akkor is, ha el akarná fojtani. Ami nem talál kiutat a hangokon át, megtalálja az ösvényt a képekben, a látvány megjelenítésében. Az, hogy éppen melyik vizuális műfajt választja a színész, író vagy zenész, megint csak egyéni adottság kérdése. St. Martin a fotókon keresztül mutatja meg azt a világot, amit személyiségén, érzelmein, gondolatvilágán és lelkén átszűrve szeretne elénk tárni.