Hevesy Iván és Kálmán Kata könyve [antikvár]

Miért születik közös könyv Hevesy Ivánról és Kálmán Katáról? Kézenfekvő a válasz: mert életük nagyobb részét együtt élték le, mindig, minden pillanatban maguk mellett tudva a másikat. Hatottak egymásra nemcsak emberi, de művészi életükben is. Hevesy tanította Kálmánt fényképezni, utóbb Kálmán dolgozta ki Hevesy fotóit, együtt mentek és fényképeztek szinte mindig, mindenütt. Hevesy értékelte, bírálta Kálmán képeit, Hevesy kapcsolatrendszere segített Kálmánnak némely emberhez, témához közel kerülni. A folyamatosan romló szemű Hevesy helyett már gyakran Kálmán látott. Hevesy Kálmán Katának olvasta, mondta el művészetelméleti, történeti gondolatait legelőször, sokszor a megszületésük pillanatában, véleményét gyakran beépítette véglegesre formált műveibe. Mindaddig, míg nem nyílt módom kettejük szinte teljes fotóhagyatékát végignézni, ameddig nem beszéltem sok szemtanúval, akik beavattak életük némely részletébe, míg nem olvashattam el sok-sok oldal kéziratukat... addig nem fedezhettem fel ezt a két, sok ponton összeolvadó, egymást építő, kiegészítő, magyarázó életművet, amely e tekintetben itthon, de a világban is szinte példa nélküli. Ráadásul az idő múltával már nem váltak élesen ketté közös útjaikon készült képeik. Többször is előfordul, hogy ugyanazt a képet egyszer Hevesy, egyszer Kálmán Kata neve jegyzi, még nehezebbé téve a fotómuzeológus tisztázó kutatásait. Kérem, olvassák, nézzék így, ezzel a tudással a könyv párhuzamos élettörténeteit és képanyagát! Hevesy Ivánnak miért csak a fotós tevékenységével foglalkozik könyvünk kiemelten, holott számtalan más területen is jelentős életművet hagyott maga után? Miért nem foglalkozunk többet a mozitörténésszel, a magyar avantgárd egyik nagyhatású kritikusával, a zenetörténésszel, az irodalomkritikussal? Mert a fényképezés területén legnagyobb az utókor lemaradása, mert fotótörténészi, fotószakírói munkájáról még alig vagy egyáltalán nem jelent meg komolyabb értékelés, nem beszélve arról, hogy alkotó fotóművészként szinte említve sincs.1 Ezen az áldatlan és igazságtalan helyzeten próbál valamennyit változtatni ez a könyv. És főképpen azért, mert ezen a területen lehet a legközvetlenebb kapcsolatot találni a két párhuzamos életmű között. Miért éppen ezeket a fotóit választottuk Hevesynek, holott ő élete végén főleg a magyar népi építészet emlékeiről készített fotóit értékelte? Lányai, és mindazok, akik közelről ismerték, e képeket kérték számon a fotómúzeumban rendezett kiállításon. Ennek ellenére miért nem ezeket állítottuk ki? Mert végignézve valamennyi megmaradt fotóját - 1278 negatívot és 195 eredeti pozitívot úgy láttuk, hogy Hevesynek a harmincas évek elején készült csendéletei, táj- és városképei, munkásfotói nemzetközi összehasonlításban is figyelemreméltóak és ennek ellenére szinte teljesen ismeretlenek. Ugyanakkor tartani lehet tőle, hogy a népi építményeket ábrázoló, nagyon alapos, szakmailag korrekt, remek hangulatú fotóira sem itthon (sajnos), sem külföldön nem lenne számottevő érdeklődés, még akkor sem, ha ezek ebben a műfajban talán a legjobbak. Ezek igen fontos képek, de százas nagyságrendben inkább egy majdan kiadandó népi építészeti szakkönyv illusztrációs anyagául szolgálhatnak. Minden darabja felbecsülhetetlen értéke e területnek, hiszen talán egyetlen lefényképezett épület sem áll már a helyén abban a formában, ahogy Hevesy megörökítette, most mégis csak mutatóba közlünk belőlük néhányat. Ugyanennyi joggal kérdezhetnék: Kálmán Katának miért nem csak a mindenki által ismert szociófotós képeit, portréit tárjuk a nyilvánosság elé? Hiszen ezzel lett ismert, elismert. Talán éppen ezért. Úgy gondoljuk, hogy a Tiborc album, Kálmán Kata első és legsikeresebb könyve túl magasra, meghaladhatatlanul magasra helyezte a mércét, s ez is egyik oka lehetett fotós pályája megroppanásának.