Hóförgeteg [antikvár]

Ladányi András mindig meglep engem.Amikor - jónéhány esztendeje már egy közös barátunk bemutatott minket egymásnak, tiszteletet parancsoló szerénysége lepett meg. Nem úgy volt szerény, mint a kisibolya, hanem méltósággal. Nem alázatoskodva, hanem önérzetesen, anélkül, hogy tartásos tartózkodása agresszivitásba billent volna át.(Mert van szerénységnek egy bizonyos fajtája, amely úgy nyomul, minta visszahúzódna, úgy nem igényel semmit, hogy mindent követel.) Ladányi Andris abban a vendéglátóipari objektumban, amelyben megismerkedtünk, órákig csak a Bányamunkás főszerkesztőjeként - nagyon halkan - jelen, s csak a búcsúzkodás perceiben nyomott a kezembe néhány könyvet, addig megjelent munkáit. Nem azzal kezdte tehát, mint általában a dilettánsok, hogy "én is író vagyok ám!" - Nem, ő csak meg akart ismerkedni egy olyan embert, akit tisztelt az írásai alapján.