Jó napot, indián [antikvár]

Régtől fogva tudjuk, hogy a székely ember önkifejezésének központi anyaga a fa, mint természet adta ajándék. Mint olyan anyag, amelyből elkészíthetőek a hétköznapi élet, tudniillik a létfenntartás legfontosabb eszközei, de azok a magasabb szempontú faragások is, amelyek az ősi kultúra néprajzi és történeti állományának fontos részét adják. Azon tehát cseppet sem csodálkozunk, hogy jeles művészünk, Péter László munkásságának úgyszintén a fa az egyik alapvető kifejezőanyaga, vagy - ha úgy tetszik - médiuma. Fa iránti vonzalma bizonyára benne van génjeiben, öröklött hajlamaiban. A kérdés a továbbiakban, hogy milyen irányba is viszi művészetének anyagát, merre találja meg a fa általi kifejezésnek azokat a lehetőségeit, melyeket kizárólag a sajátjának tekinthet, túl a közösségi kreativitás iránymutató mintáin. Holott igazán nagyra becsüli őket, és népcsoportjának evvel kapcsolatos évszázados tapasztalatait serényen beépíti alkotásaiba. Péter László fából ácsolt installációiban a gondolati, avagy tartalmi háttér úgyszintén őseinek hányatott történelméhez illeszkedik, illetve belőle veszi ihletét. László ugyanis egy roppant lelkiismeretes és egyben alapos ember, azon kevesek egyike, aki szívén viseli elődjeinek a létért folytatott küzdelmét, nemzedékek sorsát, egyáltalán: a történelmet.