Öt korty beton [antikvár]

OTTHON Azért kerítek el a térből egy darabot, mert nem tudom befogadni, elveszettnek érzem magam. A világ két részre osztható. A benn az, ahonnan bárki távozhat, de kintről csak egyesek jöhetnek be. A kinn pedig az, ahová bárki kimehet, de ahonnan csak egyesek juthatnak vissza. Bemegyünk, hogy ne legyünk kinn, és aztán rohanunk vissza kifelé, hogy ne kelljen egy pillanattal sem tovább benn maradnunk. Az új falakba már csak ajtókat vágnak. A régebbi házakban akad még egykét ablak, de ezeket is igyekeznek minél előbb befalazni, lehetőleg úgy, hogy nyomuk se maradjon. Divatjamúlt dolognak számít. Felesleges csökevény azokból az időkből, amikor még a szabad eget beengedték az otthonokba. Mintha bárki is bebizonyította volna, hogy erre tényleg szükségük van az embereknek. Bármilyen kapcsolat a külvilággal, a zárt ajtót leszámítva, gyávaság. Atavisztikus, kiirtandó maradvány. Aki továbbra is ragaszkodik ehhez, az nem érett meg arra, hogy lakása legyen. Csak a zárt ajtóval válhat egyértelművé a benn és a kinn fogalma. Aki azért lép be, hogy majd kimehessen, az eljátszotta a jogát arra, hogy bejöhessen. Aki pedig azért megy ki, hogy aztán minél előbb visszameneküljön a négy fal közé, az nem érdemli meg a szabadságot. Magát az ablak szót is jobb elfelejteni, hiszen elvesztette jelentését. Hamarosan minden háznak csak ajtaja lesz, az is csak egy, azért, hogy folyamatosan zárva tartsák. Akkor ez a város sem fog különbözni az összes többitől. Még a neve is ugyanaz lesz. Mindegyiknek.