Rallye '97 [antikvár]

Kérem, én elfogultságot jelentek be. Egyesek szerint már régen ezt kellett volna tennem, mert megvádoltak már azzal, hogy számomra csak egyetlen versenyző létezik, na talán még kettő-három, legfeljebb négy, nagy jóindulattal öt, de hat már semmiképpen, mert én elfogult vagyok. Persze azok, akik ezzel vádolnak, általában az újságíróban keresik a hibát, és sohasem magukban, és borzasztó nagy szerencséjük van, hogy nem állnak a nézők között, mert ott hallhatnának csak igazán elfogult hangokat. A néző már csak ilyen, elfogult szemmel és lélekkel néz ralit, focit, miegymást. AZ újságíró is ember - valahol - vannak érzelmei, sőt tévedhet is, de van összehasonlítási alapja, mert ő csak a pálya szélére kényszerül, mindig látja, ki mennyit vállal be, hogyan fordul el egy kanyarban, hol fékez előtte, mennyire nyomja el a gázt és mikor vált mellé. Ez persze természetes, hiszen senki sem egyforma, legfeljebb abban, hogy azért ül autóba vagy áll a pálya szélére, mert van egy mániája, amit úgy hivnak, hogy rali. Éppen e mánia miatt kell bejelentenem azt az elfogultságot, ami az elmúlt csaknem egy évtizedben oly erőssé vált, hogy meghatározza a versenyzőkhöz, csapatfőnökökhöz és nézőtársakhoz, vagyis az egész ralihoz fűződő viszonyomat.