Sáros László fotókiállítása 1983 [antikvár]

Ez a kiállítás arról szól, amiről nem szoktunk beszélni. Nem úgy hallgatunk, ahogy a terhelt unokatestvérekről, a kleptomániás rokonról vagy akár egy alkalmai kapcsolatról szokás. De hallgatás ez is. És még csak nem is olyan, mint a "Hideg napok" hallgatása. A hallgatás persze lehet hazugság is. Mert soha ennyi kisfogyasztású autó nem futott az országban és a hentestől sem megnyerő külsőnkért kaptuk a sovány rövidkarajt. Nem erről beszélek. Az aszfaltba-tiport nyomokról, üvegcserepekről, jelekről. Macska, kutya, kocsi, ember. A sors nem válogat. A virág, a gyertya halottak napján érthető, mert mi visszük. Meg viszi más is. De ki teszi a plasztikrózsát a fantomsírokra? S a keresztekkel, táblákkal és koszorúkkal tele az árokpart. A család két helyre jár? És melyik az igazi? Behúzott nyakunkon ül a hallgatás. Erről a hallgatásról akartam beszélni. A lelkiismeret csendjéről.