Senior Alkotó Csoport Örökifjak Jubileumi Fotókiállítás 1998-2008 [antikvár]

A Senior Alkotócsoport jubileumi tárlata Senior Alkotócsoport? Különös. Sőt, ha jobban belegondolunk, több ez, mint különös, szinte kisebb csoda. Hiszen nemzedéki alapon, életkor szerint szerveződött közösséget sokat ismer a művészetek története, sőt a politika és a tudomány históriája is. Nem is volna szenzáció egy efféle közösség, ha juniorok alkotnák. Ha a célja az volna, hogy az ifjak közös erővel törjenek be az idősebbek uralta szcénába, s együttes erővel hívják fel magukra a figyelmet. Csakhogy ennek az immár évtizedes alkotói csoportnak, a senioroknak nem kell betörnie semmilyen szcénába, nincsen már szüksége arra, hogy végre megismertesse magát a többiekkel, hiszen jószerivel ők teszik ki a magyar fényképművészet tananyagának zömét. Őket ismerni kell! Igy aztán, már megengedhetik maguknak, hogy a szó legjobb értelmében vett l'art pour l'art működjenek. Ok már „csak" a művészettel, az alkotással törődhetnek. Irigylésre méltó? Az, de főként tanulságokkal szolgáló, amit megmutatnak. Nemcsak a falakon a képeikkel, hanem a létezésükkel magával. Olyan értékeket őriznek ugyanis ezek a seniorok, amelyeket nem lehet kellőleg megbecsülni. Mindenek előtt szakmai alázatot, a fotográfia iránti elkötelezettséget, a megújulásra való fogékonyságot, a munkabírást, emberi tartást és még sok más mellett a legfontosabbat, a közösségben létezni tudás képességet. Éppen ez, a közös tevékenykedés igénye tartotta és tartja együtt a több tucatnyi roppant módon különböző alkotót. Hiszen a Magyar Fotóművészek Szövetségének seniorjai nemcsak abban különböznek, hogy a fényképezésnek egészen különböző műfajaiban munkálkodnak, munkálkodtak, hogy nagyon is sokféle esztétikai ideált követnek - ezt ki-ki láthatja a kiállításaikat nézve -, hogy sohasem, így ma sem egyformán látják és ítélik meg a világot, hanem még abban is, hogy jószerivel nem is ugyanahhoz a generációhoz tartoznak. A tavaly 1 04 évesen elhunyt tagjuk, Tabák Lajos még az első világháború előtt született, mások nem sokkal ezután, vagy éppen a második háború előtt, alatt vagy még később. Jószerivel legalább fél évszázad választja el őket egymástól, s még számos dolog: társadalmi helyzetbéli, nemi, vallási, politikai különbözőség, s még hosszan sorolhatnám, mi minden. Ami elválaszt és különbözővé tesz, hosszú listát adna ki, mégis elég egyetlen dolog, ami öszeköti, s immár egy évtizede megtartja ezt az emberi csoportot: a valahová tartozni akarás igénye. Ezek az emberek egész életükben - jobb, rosszabb, kényszerű vagy választott - közösségekben éltek, a zsigereikben van a közös munkálkodás kultúrája. Olyan tudás ez, ami már a múlt században is fogyatkozott, s úgy látszik, mára, sajnos, egészen el is fogy.