Természetvédelmi képeskönyv [antikvár]

ElőszóA teremtés csodájában élünk, gyakran mégsem látjuk a teremtett világ szépségét. Lelkünk hétköznapi ruhában rostokol és elszáguldunk a megújulást ígérő hajnal és a számvetésre intő napnyugta mellett. Nem vesszük észre a rét virágának ünneplő díszét sem. Pedig a természet emlékszik igazán a bűnbeesés előtti korra, színei, formái akkor születtek, illata is azt a kort idézi, amikor bűntelenek voltunk, álmaink könnyűek voltak, együtt jártunk és beszélgettünk a Teremtővel. A mi Urunk a természet szépségével is üzen. Üzeni, hogy gondoskodik rólunk, mint anyamadár a fiairól, hogy erősödjünk, növekedjünk, lelkünk megtanuljon szárnyalni, megtisztuljunk és beláthassuk a végtelent. És ha távoznunk kell e gyönyörű tájról, amelyet világnak nevezünk, e távozás új élet kezdetét jelenti, most már Vele szemtől szemben. Akkor megértjük mindannak a gyökerét, amit itt láttunk, hogy ez a világ csak halvány vetülete annak a gyönyörűségnek, ami ott vár ránk. És meglátjuk azt is, hogy az ember milyen kitartóan pusztítja a természetet, akárcsak a lelkét, nem gondolva arra, hogy ha nincs bűnbánat, nincs üdvösség sem és a természet belehal a bűneinkbe.Lukács Sándor a művész lencséjén keresztül mutatja be a teremtés szépségeit.Az igazi művész alkotása az Urat dicséri.Nagy Margit