Vadásztörténetek és mesék felnőtt gyerekeknek, a természet rajongóinak [antikvár]

Nemrég valaki megkérdezte tőlem, mi a kedvenc időtöltésem? Azt válaszoltam, a fotózás, a természetjárás, a természetfotózás. Nemsokára rádöbbentem arra, hogy ez így nem igaz. Ez a kijelentés pontosításra szorul. A természetfotózás, különösen a kezdetek kezdetén, egyáltalán nem volt számomra hobbi. Ellenkezőleg: súlyos feladatot jelentett és mindenekfelett egy bolondéria eszköze volt.A hatvanas évek elején meglehetősen nyomott lelkiállapotba kerültem. Akkorra érett be mindannak eredménye, amit a világtörténelem és hazai változata 1940 és 1960 között polgárainak felkínált; az a menü megfeküdte lelkünket, zsigereinket egyaránt.A válaszom erre a lelkiállapotra az elkülönülés, a szeparáció volt. Igen sok ember választotta ezt a megoldást ösztönösen, kapcsolatainak megszakításával, baráti körének megritkításával, magányba vagy szűk családi körbe történő visszahúzódással. Az emberek jórészt elveszítették a legfontosabbat, ami az emberi társadalom létrejöttében és fenntartásában szerepet játszik: az egymás iránti bizalmat.A magam részéről hátat akartam fordítani az emberi közösségnek, ki akartam lépni az emberi társadalomból. Vissza akartam térni a természethez, melyet békésnek, szeretettel és harmóniával telinek hittem. Ne gondolják, hogy ez végiggondolt gondolat és elhatározás volt. Egyáltalán nem. Túlnyomóan tudattalan attitűdről, tendenciáról, késztetésről volt szó, egy óhajról, elrejtve mélyen a lélekben. Mindig is szerettem hegyet mászni, feloldódni, megújulni az anyatermészet ölén. Ezzel egyidejűleg a gyógyírt is megtaláltam, éppen a természetfotózásban.Mit is "akartam" valójában?Része kívántam lenni a vadak világának, sokkal inkább, mint az emberi társadalomnak. Köztük akartam barátokat szerezni, kommunikálni velük, s mindenekelőtt azt szerettem volna elérni, hogy barátjuknak tekintsenek, ne pedig ellenfelüknek.Szép kis bolondéria, nemde?Hogyan is működött mindez a valóságban?Kettős életet éltem. A hétköznapok során orvosként dolgoztam, apaként egzisztáltam, de türelmetlenül vártam a hétvégét, amikor is eltűntem. Ha valaki megkérdezte: merre jártál, mit csináltál?, a felelet ez volt: az erdőt jártam, fényképeztem. És ez így igaz is volt - részben. Életemnek ez a másik része is valójában két részből tevődött össze. Az egyik része valóságos volt. Én voltam az, aki a hegyeket mászta, aki az erdőket járta és fényképeket készített. Másrészről életemnek ez a része kirándulás, utazás volt egy másik világba, a fantáziák birodalmába.Régóta tudom, hogy ez mélységes regressziónak felelt meg, melyben visszatértem a korai gyerekkorba, annak gyerekes fantázia-játékához. A gyerek ugyanis nagyon jól ismeri a határt fantáziavilága és a valóság között, soha nem téveszti ólcet össze. így voltam ezzel én is. Csendes és ártalmatlan őrület" volt és maradt mindvégig.