Versvirágok [antikvár]

A költészet örök. Mondhatni, amíg virágok nyílnak, és ember él, addig versek is lesznek. Ennél messzebbre nem is kell látnunk. Ebben a kis kötetben, amelynek nem kisebbíti értékét, ha ajándékkönyvnek nevezzük, együtt kapjuk e hármat. Verseket, virágokat, és emberi érzelmeket. Együtt adnak értelmet szerelemnek, boldogságnak, bánatnak és hitnek, s mindannak a sok érzelemnek, amely nélkül rációnk rabjaként, értetlenül szemlélnénk világot s virágokat. A vers, a pillanat érzelmi lenyomata, mint ahogy a fotó, a végtelen rohanás megállításának villanásnyi illúziója. A költő megélt sorsa, a vers mögötti tágas birodalom, nem kis részben erősíti az üzenet valódiságát, hitelét, és eredetiségét. Janicsák István méltó a figyelmünkre. Sokfelé és sokszor bizonyította már, hogy eredendő irodalmi elhivatottsága megmaradt. Zenei sikerei és ismertsége ellenére sem távolodott el az irodalomtól, gyerekeknek írt verseit óvodákban, iskolákban tanítják, ismerik. Szerelmes versei is hitelesek. Csendes, elgondolkodtató, máskor dinamikusan hullámzó, gyönyörűen csengő ritmusai, érdekes egyénisége, és sajátos szókincse megkülönbözteti másoktól. Kreativitása most sem hagyta cserben, a kötet második felében Apáti Miklós költővel írt duett verseit várhatóan mindenki élvezettel olvassa majd, újra, meg újra.