Design a 20. században [antikvár]

Részlet: A 20. század folyamán a design, más szóval a formatervezés, a kultúra és a mindennapi élet jelentős tényezője volt. Hatalmas területet fog át, többek között háromdimenziós tárgyakat, grafikai közléseket és integrált rendszereket, az információs technológiától a városi környezetig. A legátfogóbb meghatározása értelmében a minden emberkéz alkotta termék kigondolását és megtervezését jelentő design alapjában véve az életminőség javításának eszközeként fogható fel. Eredete bizonyos mértékig az ipari forradalomra és a gépesített termelés létrejöttére vezethető vissza. Ezt megelőzően a tárgyak kézi munkával készültek, vagyis kigondolásuk és kivitelezésük rendszerint egyéni alkotó munkája volt. Az új ipari termelési folyamatok és a munkamegosztás kialakulásával a formatervezés (a termék kiötlése és megtervezése) elvált az előállítástól. Csakhogy abban az időben a design mindössze egy volt a gépesített termelés számtalan egymással összefüggő aspektusa közül. Nem volt intellektuális, elméleti vagy filozófiai megalapozása, következésképpen alig gyakorolt jótékony hatást az ipari fejlődésre vagy a társadalomra. A modern ipari formatervezés valójában a 19. századi újítók, elsősorban William Morris munkásságából nőtt ki, aki megpróbálta egyesíteni az elméletet és a gyakorlatot. Bár nem járt sikerrel, mert a termelés során általában kézműves módszereket alkalmazott, újító elképzelései megvetették a modern mozgalom fejlődésének alapjait. De modern designról valójában csak a 20. század elejétől beszélhetünk, amikor Walter Gropius és a hozzá hasonló tervezők egyesítették a formatervezés elméletét az új ipari termelés gyakorlatával. Gropius 1919-ben megalapította a Bauhaust, hogy áthidalja a szakadékot, amely az I. világháború végéig elválasztotta a társadalmi eszményektől az értékesítési lehetőségeket, és éljen a kibontakozó technológiai kultúra kínálta eszközökkel. A Bauhaus úttörő munkája és elmélete értelmében a modern design célja, hogy olyan tárgyakat hozzon létre, amelyek a művészi kezdeményezőkészség és az új technológiák kiaknázása révén egyesítik az intellektuális, gyakorlati, kereskedelmi és esztétikai megfontolásokat. A Bauhaus a formatervezői gondolkodás új irányait jelölte ki, de a design elméletének és az ipari fejlődésnek a sikeres integrációjához szükséges elképzelések közül csak néhányat fejlesztett ki. Az ott lefektetett alapelveket a chicagói Új Bauhaus fejlesztette tovább, amelyet Moholy-Nagy László alapított 1937-ben, valamint az 1953-ban létesített ulmi Hochschule für Gestaltung. Mindkét oktatási intézmény jelentős mértékben járult hozzá az új gondolkodásmód kialakulásához, mely a formatervezés elméletét és gyakorlatát az ipari termelési módszerek szem előtt tartásával egyesítette.