Gádor István [antikvár]

Védőborítója kopottas, karcos, széleknél szakadozott.
„Mikor kisgyerek voltam, még lóvonaton utaztam az Üllői úton. 1909-ben láttam, amikor Blériot Budapesten a repülést bemutatta. Egy emelet magasságban járt, és mi csodálkoztunk rajta. Ma az ember már megjárta a Holdat. Gyermekkoromban petróleum- és gázvilágítás volt. Most panaszkodunk, ha egy város éjszaka nem elég világos. Nemrég még a telefonhírmondó csoda volt, ma már színes televízió van. És lehetne sokáig sorolni a változásokat. Minden más ma. Más az építészet, más az ipar, más az egész életünk. A művészet sem maradhat ugyanolyan, mint régebben volt. Frissebbnek, érzékenyebbnek, és változékonyabbnak kell lennie. S minthogy a társadalmat a tudomány, az ésszerű és logikus gondolkodás, valamint a hasznosság kell, hogy irányítsa, a hasznosságnak az esztétikában is jelentkeznie kell. Előtérbe kerül az iparilag termelhető szépség. Az iparművészetnek egyre nagyobb lesz a szerepe, már csak azért is, mert benne együtt van a hasznosság, szépség és minőség.” – írja Gádor István, a magyar kerámia egyik legnagyobb mestere, aki ennek a könyvnek két értelemben is a főszereplője. Ő emlékezik benne vissza életére, saját művészete és egyben a kerámia elismertetéséért vívott küzdelmeire. Olykor talán elfogultan, de mindvégig igazába vetett hite szenvedélyével. És ő a tárgy is: róla szól ez az album, amelynek színes és fekete-fehér felvételei legjelentősebb munkáit mutatják be, az akadémikus szobroktól az avantgarde kísérleteken, a realisztikus plasztikákon és a kísérleti darabokon át az elmúlt évek kerámia-architektúráiig.