10. Alföldi Tárlat [antikvár]

Van e szebb-, van e csudálatosabb dolog, mint a tavaszelőnek egy verőfényes napja az Alföldön? A menny mélykék boltja alatt rongyossá hajszolt párafátylak oszlanak semmivé a nagy csillagnak immár erőre kapott sugárzásában s alant is szít öld a tél didergető szürkeségéből, a hólepel rejtegető fehérségéből fölengedett talaj. Barnulnak a friss szántás egymásra boruló szalonnás barázdái, kandizik z őszi vetés széles tábláin kelő gabonaszál s úton-útfélen vidám életerővel zöldel máris az anyaföld édesgyereke a gyom-, a dudva.