59. Vásárhelyi Őszi Tárlat [antikvár]

EGY JUBILEUM ELÉ Az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlatról A. széles égen okker felhő gomolyog, alatta barokk templomtornyok csúcsosodnak, az Anker-ház mostoha monstruma, a Deák téri evangélikus istenháza teknőspáncél-szerű bádogteteje és a végeláthatatlan rendben sorakozó háztetők. Odébb egy másik széles budapesti látkép, narancsosan világító tetőablakkal, szintén madár-, vagy inkább toronyperspektívából előadva (a nézőpont a Bazilika kupolája), és egy talajközeli snitt a XI. kerület legszégyenletesebb koszfoltjáról, a Móricz Zsigmond téri Gomba pusztuló épületkaréjáról. A gazzal felvert romon büszke tábla hirdeti a ki tudja mikor megvalósuló felújítás szándékát. Urbánus tematika - a lélegző-fujtató nagyvárosra boruló szürkületi farkasvakság. A sötétben nem érvényes a metropoliszok kedvenc szlogenje: The City That Never Sleeps. Ez itt bizony a jó öreg Budapest, mint egy zarándokút köztes állomása. Vérbő ecsettel odarittyentett urbánus látomás, melyért alkotója, László Dániel megkapta az 59. Vásárhelyi Öszi Tárlat nagydíját, a Tornyaiplakettet. Mit keres egy ilyen tőrőlmetszett nagyvárosi képkollekció Hódmezővásárhelyen, a nehézkes sárban cuppogó, szekértengelyig merülő alföldi festészet oroszlánbarlangjában? A gumicsizmás, tömött bajszos tanyasiak helyett a valóságban már plázapólókban feszítő, sportcipős közmunkások sertepertélnek a viacoloron, a ballagó öreg lovak helyén mindenhol biciklik gurulnak a megújult belvárosban. Az az egykor volt aUbldi létforma már rég eltűnt, s a föld alatt nyugosznak a leletmentő, hagyománygyökerekig visszanyúlni próbáló, fél évszázaddal ezelőtti festők is. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat jubilál. Nem idén, hanem jövőre! Hódmezővásárhely 3atinás kortárs művészeti seregszemléje 2013-5an éri el a hatodik ikszét. Nagypapa kor, hasonló hat évtizeddel nem sok kulturális „intézmény" büszkélkedhet Magyarországon. A Tárlat sok mindenről mesélhetne. Volt trendteremtő művészeti gócpont és a középmezőnyt felvonultató tisztes névsorolvasás, de átélt és túlélt immár hat évtizedet, ellátta a kitartó művészeket és jóllakatta a kiéhezett tárlatlátogatókat. Átesett pár ráncfelvarráson és generációváltáson, szekértábor-vonuláson és paradigma-csavaráson. Az elmúlt két évtizedben feladta a szűkös földrajzi régióba zárkózást, országos seregszemlévé küzdötte fel magát. A figuratív, hagyományelvű művészeti formákhoz való kötődéseit azért nem számolta fel, a látványfestészet dominál mindmáig: az elmúlt pár évtized termékeny formanyelvei, belenőve a 2000-es évek újrealista tendenciáiba. Bár a mezőnybe egy-egy absztrakt mű is bekerül, mint a mostani merítésbe Kéri Imre lángoló alapra mázolt energikus X-gesztusa, Vásárhely nem a nonfigurativitásról szól. Itt még az olyan hithű absztraktok is meginognak, mint a vakolatot, cementet és homokot plasztikus lírai mintává gyúró Dréher János, aki idén egy újdonsággal állt elő: a falmaradványokra gyermekfigurák sablonjait fújta fel fekete festékspray-vel. A hagyományos regisztereken megszólaló, figuratív spektrum teljes szélességében jelen van. Küldenek képet az idősödő mesterek, kitartóan és rendíthetetlenül. Fehér László egy lazacrózsaszín-háttér elé festett, tükröződő szemüveg mögé bújó, sejtelmesen mosolygó nőalakkal hozza a formát, újabb tételekkel bővítve a fotóalapú festészet korpuszát. Galambos Tamás óriásszöcskére gyűlő szárnyashangyákkal idézte meg az enyészetet, grafikusi türelemmel kidolgozott, allegorikus vásznán. Földi Péter vizespác triptichonja egy újabb epizódot mesél el a falusi szürrealizmus somoskőújfalui csodavilágából, ezúttal a kígyóként tekergő, kaucsuklábú birkákat téve meg főszereplőnek, Tenk László szintén hozza az elvárhatót, a jó öreg nagybányai városi tájfestészet expresszív továbbgondolását, a ragacsos fekete, kaUigráf kontúrok közé zárt háztetőket, lépcsőket és göcsörtös faágakat. A saját, több évtizedes hagyományaikat építgető idős mesterek mellé felzárkózik a közép-és a fiatal generáció is, prezentálva a figuratív festészet sokféle szólamát. Szász Sándor komor, monumentális vízióban számol be az ember nélküli táj pusztuló fenségességéről. Pasztózus ecsetnyomok nyaldossák körül a sci-fi díszletbe iUő indusztriális géptöredéket; a monstrum némán mereng a mocsaras szennyvízfolyó partján, az iszamos fövenybe süllyedve. Földi Gergely egy robusztus kocka-teherautót vázolt fel széles ecsetnyomokkal durva vásznára, amint szuszogva kapaszkodik fel a padhzsánszínű