A gótika művészete III. [antikvár]

Itália művészetében a gótikus stíluskorszak nagyjából a XIII-XIV. századra esett, s jellegét tekintve határozottan elkülönült a francia és a német igazodású művészeti fejlődéstől. Ennek egyik fő alapoka e három nagy stílusterület társadalmi fejlődésének különbözőségéből fakadt. Franciaországban a feudális királyság intézménye korán kialakult, és a polgárság támogatásával már a XII. században megteremtette az új stílus, a gótika társadalmi előfeltételeit. Németországban ez nem történt meg. Ott a feltörekvő polgári rend központi hatalom híjján arra a kényszerült, hogy nagy területeket behálózó városszövetségek révén biztosítsa társadalmi jogait a feudálisokkal szemben. Itália azonban - központi fekvésénél, sajátos földrajzi adottságainál és változatos táji alkatánál fogva - gazdasági és társadalmi szempontból még Németországnál is megosztottabb volt. A sokszálú, egymást keresztező társadalmi érdekek szövevénye sem egységes központi hatalom létrejöttének, sem átfogóbb városszövetségek kialakulásának nem kedvezett. Földje továbbra is viszonylag kis kiterjedésű feudális birtoktestek és városállamok állandóan változó méretű, jelentőségű, társadalmi arculatú halmazából állott, s ez a sokrétűség térben és időben híven tükröződött a művészetek területén is. Mindez már a települések általános jellegében, formájában meglátszik. Így a feudális tulajdonban levő helységek városképi súlypontját általában a birtokló főúr büszke családi vára, kastélya, palotája alkotja (p. Urbino). Ahol viszont a polgárság jutott uralomra, ott inkább a tanácsháza (és reprezentatív tere) jut hangsúlyhoz a város épületegyüttesében (pl. Firenze). Majd mindegyikükhöz torony tartozik, amely őrködőn tekint körül a falakkal, bástyákkal és más védőművekkel körülvett város felett.