A középkori Magyarország művészete [antikvár]

A X-XI. században kialakuló románkori művészet igen sok forrásból táplálkozik. Két fő összetevője, melybe lényegében minden belefoglalható: az antik hagyomány és a római birodalmat elárasztó új népeknek az antiktól teljesen elütő művészeti kincse. A magyar románkori művészet az európaihoz hasonlóan bontakozott ki. Nálunk sem hiányzott az általános antik alapvetés. A honfoglalás idején és a későbbiekben is az itteni római települések, épületek és az úthálózat jelentős része a népvándorlás pusztításai ellenére megmaradt. Nem véletlen, hogy középkori magyar városaink tetemes hányada éppen Pannónia és Dácia római településein fejlődött ki. Például a pécsi székesegyház mellett feltárt háromkaréjos temetőkápolna kétrétegű festése (IV. és VIII-IX. század) bizonyítja, hogy a római Sopianaeban, bár a lakosság feltehetően többször is változott, az élet nem halt ki, és a város fennmaradt a honfoglalásig. A népvándorláskor népei, sőt a magyarok is felhasználtak római épületeket (óbudai katonai amfiteátrum, visegrádi, pesti castrum, stb.). Számos római faragvány került be románkori épületeink falába másodlagosan. Szent István gyönyörű székesfehérvári kőkoporsója római szarkofág átfaragása révén keletkezett. A pannóniai és dáciai római emlékek is hatottak románkori szobrászatunkra. A csavart tokból kiemelkedő akantuszos, palmettás díszű oszlopfők kialakításában pl. a helyi római művészet indítékait is fel kell ismernünk.