A magyar reformkor művészete [antikvár]

Akármilyen célból vizsgáljuk is a XVIII. század utolsó évtizedeinek magyarországi viszonyait, szembetűnik valaminő feszültség, valamiféle erőteljesebb változás csírázása: a felvilágosodás, majd a francia forradalom eszméinek mind szélesebb területen terjedő hullámai hazánk határait is elérték és egyre nagyobb erővel ostromolták a nagyjában feudális viszonyok közepette élő országot. Fejlődésünk a megelőző 100 évben a török uralom okozta sebek gyógyítását, az ujjáéledés ütemét nem tudta annyira fokozni, hogy másfél század késedelmét bepótolja. Annál kevésbé, mert a Habsburg-uralom általában minden tekintetben a maga céljainak és érdekeinek rendelte alá ránk vonatkozó intézkedéseit. Hogy mik voltak a jellegzetességei e fejlődésnek és hogyan haladhatott mégis előre: a XVIII. század történetének minden részlete mutatja. Nem meglepő tehát, ha e század végén még alig voltak a szó európai értelmében nagyobb városnak tekinthető településeink, hiányzott minden olyan intézmény is, amely elősegítette volna a függetlenség, a szellemi emelkedés, a nemzetté válás feladatait. Ha irodalmi téren mindezen gátló körülmények ellenére sokféle úton megindult, sőt csakhamar jelentős eredményeket is ért el a fejlődés, annyira, hogy a XIX. század második harmada már a nemzeti irodalom egyik leggazdagabb virágzását, a hazai keretekből európai jelentőségre való emelkedést mutatta: mindez csak lassan hatott ösztönzően a művészetekre. A képzőművészet terén az ilyen jellegű fellendülésnek jóformán minden előfeltétele hiányzott és még ma is bámulatra késztető teljesítménynek tekinthetjük, hogy a XIX. század első felében olyan gazdag és további fejlődésünk alapjául szolgáló virágzásnak indult.