A művészet története II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A római birodalom megdőlése után kezd kialakulni az, amit nem pusztán földrajzi értelemben, hanem különös, mély jelentőséggel Európának nevezünk. A világrész nagy teste nem volt eladdig egyéb az Égéi tenger partjain, az Apennin félszigeten tündöklő fényesség sötét hátterénél és ha itt-ott derengeni kezdett is, nem magából eredt a fény, hanem amonnan sugárzott reá. A sokféle népek ősi kultúrájára a hódító birodalom nyomta reá a maga bélyegét és a lappangó titkos erők kénytelenek voltak meghunyászkodni. Helyenkint ugyan ellenállást fejtettek ki és annak emlékei félreérthetetlenül beszélnek arról, hogy a diadal nem volt mindenütt könnyű, végül azonban Róma mindenütt győzött és a maga képére formálta a közelebbi és távolabbi provinciákat. De mikor ütött az óra, lőn nagy nyüzsgés az elnyomottak között. A katasztrófa, melyet évszázadok aknamunkája mozdított elő, megteremtette Európát. Csodálatos mozgás, pezsgés, forrongás indul meg a népek katlanában. Új meg új elemek, soha nem hallott nevek buggyannak fel a népek káoszából. Vajmi soká tart még, míg az egyes elemek nyugvópontra jutnak, míg mindegyikük megtalálja a maga helyét és megmutatja a maga igazi arcát. Gigászi küzdelmek, vajudások eredménye a Birodalom örököse: Európa, az európai ember. Az eredet, a múlt, a nyelv nagy eltérései, az érdekek és törekvések óriási ellentétei, a földrajzi helyzet adta különböző feltételek mellett is az érzésnek, gondolatnak valami sajátos közössége forrasztja egybe a népeket. Akármilyen véres harcok, évszázados kiolthatatlan gyűlöletek hajtják is egymás ellen a nemzeteket, mégis együvé tartoznak és megkülönböztető tulajdonságaik, nemzeti vonásaik ellenére is sorsuk és lelkük szorosan egymásba kapcsolódik.