A pantokrátor magyar földön [antikvár]

Bevezetés Egyszerű földi halandó ritkán jut fel egy templomtoronyba, templompadlásra vagy egy falusi parókia melléképületének lomtárába. Véletlenül nincs értelme, ezt egy cél érdekében akarni kell. Kiindulópontja egy véletlen élmény. Talán cserélendő templomtetőt vettünk szemügyre? Vagy új harangot tekintettünk meg? Vagy a művészettörténész szeme önkéntelenül másként működik? A homályban sok haszontalan dolog halmait látja: törött zászlórudak, dobozok, deszkák, egy régi ajtó, rajta a kovácsolt, míves zárral. Valamiben majdnem megbotlik. Gyertyatartók. Nagyon nehezek: ritka, barokk korabeli óntárgyak. A falhoz támasztva, faragott keretekben, csak sejteni lehet, hogy deszkára festett képek rejtőznek. Elemlámpa fényénél vagy félretolt tetőcserép világánál látszik: egy régen lebontott ikonosztázion néhány darabja került elő. Lesöpörve a madárguanót, a poros félhomályban megcsillan egy körömn5á aranyfelület a kép hátterébe nyomott csodálatosan szabálytalan ornamentikán. Akad szétesett táblájú, keretét vesztett, becsorgó esővíz által foltosra változott darab is. Régmúlt idők provinciális, népies, esetenként primitív, de nagyon jámbor, és nem sokra becsült emlékei atyáink hitének. A lelkes motorkerékpáros műértő a hátára kötözi, később autójába rakja az emlékeket, és viszi. Hová? Egy másik parókiára, ahol óvatosan megtisztítja, egyszerű léckerettel rögzíti, és őrzi őket. Lassan kialakul a szilárd meggyőződés: a pusztulás széléről menekített tárgyak koruk világképét kifejező, valóságos műalkotások, eredeti értelemben vett szakrális tárgyak, amelyek ékesebben beszél- 7