A XIX. és XX. század külföldi mesterei [antikvár]

Hat évtized már nagy időnek számít az újabb kor generációinak gyorsan forduló váltakozásában és bizonyára így jelentkezik az emberi alkotások életében is. Az a komoly renaissance-palota, mely az Anrássy-út során még jóformán a régi szomszédságból tekint az előtte mindig jobban eliramló életre, a maga hatvankét évének történésben gazdag idejével méginkább veteránnak számít. Rövidesen, november 8-án lesz hatvankét esztendeje, hogy I. Ferenc József király a Műcsarnok és vele a fejlődő magyar művészet reményeinek palotáját, annak első kiállítását megnyitotta és egyben gyors és gazdag művészi fejlődés perspektívájának útját indította el. Húsz esztendő fejlődése talált otthonra e palota termeiben és csak a milleneum évében mondott búcsút a magyar művészet e szűkké vált első hajléknak. Sokáig szolgált aztán más célokat, míg végre ismét a magyar művészi kultúra kérte vissza és ma a múzeumi cél szolgálatába szegődött, külsőleg felfrissülve új művészi eszközökkel, idegen nemzetek nagy művészi gondolataival. Csodálatos sorsszerűséggel jelentkezik, hogy nem egy külföldi alkotás e termek kiállítási faláról került az állam és múzeumok tulajdonába s most egy emberöltő letelte után ismét visszakerült e falakra, sorstársaival, - de immár mint múzeális kiállításba, a művészetnek történeti ítélettel lemért ünnepélyes állandó otthonába. Igy azok a termek, ahol régen a magyar művészet a vendégként meghívott külföldi kollégák társaságában bontogatta szárnyát, most a külföldi művészet otthona lett egy időre. - Művészi elgondolások nem mindig állják ki az állandó érdeklődés próbáját és e termeknek annyi művészi versenyt megvívott falai számára új programot kellett adni. Az élet az alkotó gondolatot mindig új feladatok elé állítja és ezzel bizonyára a jövőben is számolni kell. Tizenkét teremben az európai művészet szűkrevont százada vonul fel, legnagyobbrészt a mult század második fele, jómódon ötven századvégi esztendő.