Áldozat - engesztelés [antikvár]

Az istenimádás történetében kiemelt rítus volt az áldozás, hogy az emberek kifejezhessék tiszteletüket és kiengeszteljék istenségüket. A szertartás általában az áldozat megsemmisítésével járt. A természeti népek elsősorban az egyén és a közösség jóléte, illetve problémái miatt végeztek gyakran áldozatokat. Az engesztelés és a remény kifejezése az áldozás fogalmához már ekkor hozzákapcsolódott. Az elejtett állat, a learatott gabona szellemét ki kellett engesztelni a következő évben történő visszatérés reményében. A vér mellett kiemelkedő szerepe volt a tűznek. A tavaszi vagy a nyári, illetve a téli időszakban is sok kultúrában szokás volt tüzet gyújtani. A tűzgyújtások időpontjai a Nap éves pályájához, a látszólagos hanyatlásához és újjáéledéséhez szorosan kapcsolódtak. Gyakran égettek embert formázó fadarabot. Az elégetett, képmással felruházott tárgyak a Gonoszt képviselték. A görög áldozati szokások kevésbé, a rómaiak jobban hasonlítottak ősi gyökereikre, ezek általában nagy tömegek előtt végzett véres szertartások voltak. Az Izráel körüli népeknek az emberáldozatot először a Mózes törvényei tiltották meg, melyek az áldozatként szolgáló állatokat is pontosan meghatározták. Könyveiben részletes leírások találhatók a bűnökért mindennap elvégzendő áldozat menetéről. Később az áldozást mentesítették a jövőbeni célok és remények elérésének gondolatától. Vétek áldozatot csak az akaratlanul vétett bűnök miatt lehetett bemutatni, ha azt jóvátétel és a megbánás megelőzte. így vált az áldozás a bűnbánat és a hála kifejezésének eszközévé. Az áldozás és engesztelés szűkebb jelentése a hit kérdéseiben való feltétlen bizalom és engedelmesség. Ennek egyik legelső jelképe Ábrahám, akinek annyira erős volt bizalma az Úrban, hogy parancsára majdnem feláldozta fiát, Izsákot, ezért az Úr hosszú élettel és gazdagsággal jutalmazta. Cselekedetének jelentése az, hogyha odaadjuk Istennek, ami a legdrágább nekünk, Isten azt megsokszorozva adja vissza. A keresztény vallásban ennek párhuzama Jézus példája, aki feláldozta az életét az emberekért. Az első áldozatok leírásában Isten gyújtja meg a tüzet, amit az emberek tovább táplálnak. Isten a tűzgyújtással jelképesen megérinti híveit, a tűz táplálása a kapcsolat Istennel.