Elfeledett évtized - A 40-es évek [antikvár]

A kiállítás az „elfeledett" negyvenes éveket (1939-1949) igyekszik felfedezni. Az évtized művészetének bemutatása ugyanis mindig hiányos. Valószínűleg azért, mert a hagyományos művészettörténeti korszakolás a történelmi eseményeket követve 1945-tel zárja a két világháború közti időszakot, ám ennek ismertetése is jószerével 1940-nel befejeződik (Magyar művészet 1919-1945. Akadémiai Kiadó, 1985), az 1945 utáni éveket pedig éles cezúrával osztja ketté a 45-ben alakult Európai Iskola és a továbbiakban példaadó Szovjet festőművészet című 1949-es tárlattal kezdődő szocreál történetére (Magyar képzőművészet a 20. században. Corvina, 1999).' Valóban, 1940 körül változás történt: a századelő jelentős művészei közül már akkor meghalt Iványi Grünwald Béla, Kernstok Károly, 1941-ben a két világháború közti időszak mesterei közül Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Vajda Lajos. Hegedűs Béla franciaországi halálával a háború is szedni kezdte áldozatait. A háború végeztéig az áldozatok száma szaporodott: meghalt Ámos Imre, Beck Ö. Fülöp, Cserepes István, Farkas István, Goldman György, Schnitzler János, Sugár Andor, Weisz (Fehér) György, a még egészen ifjú Kondor György. És meghalt Dési Huber István, Fényes Adolf, Paizs-Goebel Jenő, a szobrász Pásztor János és Réti István is. 1940 körül - régebb óta vagy éppen eltávozva - többen dolgoztak külföldön (Beöthy, Borbereki Kovács Zoltán, Csáky József, Pán Márta, Schöffer Miklós), úgy is, hogy a későbbiekben műveikkel sem szerepeltek itthon (KepeS. György, Mészáros László, Moholy-Nagy, Orbán Dezső, Trauner Sándor, Uitz Béla). Számuk az évtized végével tovább emelkedett (Hajnal János, Hantai Simon, Rozsda Endre). De az is igaz, a művészettörténet folyamatosságát biztosító mesterek jelentősek. A párizsi iskolások .(Czóbel, Csók, Kmetty, Martyn, Márffy). az alföldi művészek (Koszta, Medgyessy, Rudnay), az egykori avantgárdok (Bortnyik, Kassák), az ún. posztnagybányaiak (Bernáth, Berény, Egry, Ferenczy Béni, Pátzay, Szőnyi) és nagybányaiak, szentedreiek (Barcsay, Iflrniss), római iskolások (Molnár-C. Pál), a szocialista művész (Bokros Birman, Szántó) legjelesebbjeinek tevékenysége jól ismert, csakhogy nem szokott 40-es évek Járásainak tárgya lenni. Legfeljebb csak azoké, akik az Európai Iskolának is tagjává váltak (Bokros Birman, Egry, Kassák, Márffy, Szántó), aminek következtében művészetük megújult (Barcsay. Korniss, Martyn) és ahová a fiatalok vagy a már érett művészek közül is többen csatlakoztak (Anna Margit, Bálint Endre, Bán Béla, Forgách-Hann Erzsébet, Lossonczy Tamás, Schubert Ernő, Vilt Tíb0r)||pbbiakat, néhány kivétellel, a csoport ifjabb feldolgozásainak köszönhetően nemcsak elfeledetteknek nem tekinthetjük, hanem éppen velük jellemeztük a 40-es éveket, az előbbiek pedig életműik okán mindig a szemünk előtt vannak. Ha a megelőző évtized nem stílusszerű jelenségeinek továbbélését is keressük, azt tapasztaljuk, hogy a sajátos - legfőképpen az új tárgyilagosság - útján járt női művészet és a sokakat inspiráló, jelentős sikereket aratott, a magas művészetbe befogadott naiv művészet megtorpant a 40-es évekre, de hatásuk egy egyszerre tárgyilagos és stilizáló festészet kialakulásában megfigyelhető (Fülöp Antal Andor). A stilizálás nem állt távol a nyugati művészeten kívüli kultúrákban elmélyült, olykor szürreális világokat alkotó Mokry-Mészáros Dezsőtől sem, amint a szürrealizmusnak erőteljes egyéni útjai is kialakultak (Román György, Tóth Menyhért). Mokryt foglalkoztatta a természet belső élete, ami Bene Gézát, E. Kandó Gyulát, Gadányit vagy Hajdú Istvánt természetelvű (organikus) absztrakt formavilág kibontakoztatása felé vetette. Szegedy-Maszák Györgynek kezdettől fogva az élő (később geometrikus) formák és kapcsolódásaik alkotása jelentette magát a képalkotást. Tóth