Experimentum mundi [antikvár]

Bevezetés „Meddig tart (az Ön számára) a zene története?" - tették fel a kérdést egy 2011-es ankét során a Korunk című kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztői. Én úgy gondolom, folyamatos zenében élünk, és itt nem elsősorban a kozmosz zenéjének orphikus misztikájára gondolok, és nem is csak arra, amit Cage mondott a L'Humanité újságírójának, amikor rákérdezett, jár-e operába: „Nem. A közlekedést hallgatom. A hatos számú sugárút mellett lakom New Yorkban, és az elég zajos. Ez az én zeném." A zene azonosítható az életelwel magával, és mint írással foglalkozó ember, a nyelvben is hatványozottan érzékelem a jelenlétét: ám a csengés-bongás már zavar, azért is kedvelem pl. az antik, rímtelen formákat, hiszen a test szinte észrevétlen lüktetéseit idézik, nem uralkodnak rajta, de mégiscsak éltetik (ha akarom, ott vannak, ha akarom, tudomást sem veszek róluk). Már diákkoromtól kezdve Melos-Étos címmel rendszeres fesztivál szállította Pozsonyba a legjobb kortárs zeneszerzőket, Messiaentól Cagen át Ligetiig, a legutóbb pl. Kancheli, Andriessen és Saariaho járt nálunk. Ennek kapcsán írtam pl. Cage Pozsonyban című versemet, amely egy ún. időzáras költemény, azaz pontosan megszabott időkeret áll a szavaló rendelkezésére (összesen 10 perc), akinek e kereteken belül kell gazdálkodnia a szöveggel, illetve a szövegmondást kiegészítheti más kísérőjelenségekkel, de szigorúan csak a megadott intervallumot kitöltve. A Webern halála című hosszúversben viszont Webern világát próbáltam meg modellálni: azt a csodát, ahogy már az antik szerzők is képesek voltak felfedezni a tárgyi valóság misztikus arányösszefuggéseit. A véletlen nem csak költő vagy zenész, hanem matematikus is. Mindamellett elsősorban operarajongó vagyok: ez a műfaj számomra a zene orgiája, az emberi elme legőszintébb, pszichoanalitikus remeklése, szenvedélyesen és kendőzetlenül érzékenyülök el, hagyom, hogy leleplezzen a teátralitás vagy akár a kárhoztatott természetellenesség. De a zene története a személyre szabott erotika története is, hogy ismét egy kedvencet idézzek, Ligeti György nyilatkozta, hogy az életben két dolog izgatta, a zene és az erotika, de lehetséges, hogy ez a két dolog egy és ugyanaz. Romantikus absztrakt fennköltség helyett tartalmat nyert, fiziológiailag kiütköző, pőre vágy. Mit is kívánhatnék mást, csak azt, és ahogy Eötvös Péter Angyalok Amerikában című remekművének fináléjában éneklik: mind több életet, azaz mind több zenét, hogy elviseljük saját történetünk kiszabott idejét a kozmikus