Képek és jelképek [antikvár]

Védőborító és sarkai kopottasak, felső lapél foltos, címlapon névbejegyzés.
"A műalkotások határtalanul magányosak, s talán a kritikával közelíthetők meg a legkevébé. Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket s lehet igazságos hozzájuk" - vallja Rilke szavaival a kolozsvári művészettörténész, A Szamos-parti Művészeti Múzeum egykori igazgatójának minden sorát ez a szeretet, az értő figyelem hatja át, akár kortárs hazai alkotók - Incze János Dés, Feszt László, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Marcel Chirnoaga vagy Bene József - képeit, grafikai lapjait vizsgálja, akár pedig az elmúlt századok klasszikusainak - Michelangelo, Tizian, Rembrandt, Dürer, Hokusai - életművét fürkészi. Mint ahogyan a szeretet és az aggodalom íratja meg Ditrói Ervinnel a tragikus - romboló műtörténethez szánt széljegyzeteket is. "Végeredményben mindig felfelé nézünk, ha épületet, ha szobrot, ha képet csodálunk - írta egy rövid eszmefuttatásában. - S bár csak néhány centivel vagyunk így magasabbak, közelebb kerülünk azokhoz, akik a csillagok közt vannak, mint Perszeusz, Orion, a Szűz és Herkules és a herkulesek, az emberi szellem és lélek hajdan földön járt hősei, akiken beteljesedett a "csillagsor" és a "non omnis moriar".