Magyar naiv művészek múzeuma [antikvár]

A század eleje óta szerte a világon és Magyarországon is az apály és dagály jelenségéhez hasonló váltakozással, de mégis, mint folyamatot követhetjük nyomon a naiv művészet alakulását. A képek és faragások még magukon hordják egy kollektív emlékezet nyomait, sőt egyes alkotók ma is mágikus erőt tulajdonítanak munkájuknak, e művészeti jelenségben azonban már alapvetően a népművészet individuális alapokon nyugvó "folytatását" látjuk. Az eltelt közel fél évszázad igazolni látszik Kassák Lajos 1934-ben leírt megállapítását, mely szerint: "A nagy népművészet alakulása megállt, és előlépnek az egyéni alkotók, akik nem tagadják meg népi származásukat, de láthatóan más mondanivalójuk és más formanyelvük is..." A művel leginkább az azokat létrehozó egyénekre jellemzőek, gyakran személyes kitárulkozások. Ősösztöneikre és tehetségükre hagyatkozva maguknak állítanak fel szabályt, függetlenül az akadémikus normáktól, iskoláktól és stílusirányzatoktól, hiszen el sem jutottak hozzájuk olyan elvek, amelyekből meg tudhatták volna, hogyan kell festeni, vagy szobrot készíteni. Így mindenki a maga útját járva, fegyvert kovácsol a szakmai fogyatékosságokból is. A naiv alkotók számára pl. nincs érdemes és érdemtelen anyag, így a fa és kő mellett felhasználják a textilt, bőrt, villanyhuzalt, műanyagot, kagylót, tollat stb. Olykor kollázs ill. montázs technikával élve, kompozícióik a pop artra emlékeztetnek, anélkül, hogy az alkotók valaha is hallottak volna ezekről az eljárásokról.