Mátyás király öröksége [antikvár]

Részlet: Pálffy Géza SZÉTDARABOLÓDVA A KÖZÉP-EURÓPAI KULTÚRKÖRBEN Szétszakító politikai-katonai kapcsolatok: európai középhatalomból három részre szakadt ország A késő középkorban a Magyar Királyság, pontosabban az 1102 óta fennálló magyar—horvát állam Európa egyik meghatározó hatalma volt. Olyan középhatalom, amelynek uralkodói a 13. század utolsó harmadától már kilenc királyi címmel büszkélkedhettek — miként latin nyelvű titulatúrájuk mondta „Dei gratia Hungáriáé, Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Serviae, Galitiae, Lodomeriae, Cumaniae, Bulgariaeque rex etc. [ ]", azaz „Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma [azaz Bosznia], Szerbia, Galícia, Lodo-méria, Kumánia, Bulgária stb. királya [ ]". Bár a 15. században e címek többsége - a magyar és a horvát kivételével — már csupán igénycím volt, ennek ellenére a magyar trónért Közép-Európa legelőkelőbb dinasztiái (a Luxemburgiak, a Habsburgok és a Jagellók) versengtek. Mindez egyáltalán nem volt véleden. 1500 körül a Magyar Királyság mind területének nagyságában (325 000 km2), mind lakosságszámában (kb. 3 300 000) messze felülmúlta a Cseh Korona országait vagy az osztrák örökös tartományokat. A közép-kelet-európai régióban hozzá hasonló hatalomnak csupán a Német-római Császárság és a Lengyel Királyság számított. így a kontinens egyetlen dinasztikus hatalmának sem kellett szégyenkeznie, ha a magyar királlyal lépett szövetségre vagy házassági kapcsolatba, amint ez a középkor folyamán oly gyakran történt. A késő középkori magyar állam esetében így nem túlzás egyfajta különleges birodalomról, mondhatnánk Szent István birodalmáról beszélni, miként Engel Pál találóan nevezte. Ez az államalakulat ráadásul nemcsak területét és jelentőségét, hanem szervezetét tekintve is több, illetve más volt, mint az osztrák vagy a cseh tartományok. Valójában egy különleges kisebb, ún. dinasztikus összetett állam (ang. composite state, ném. zusammengesetzter Staat), azaz különféle dinasztiák