Megyeri Barna emlékkiállítása [antikvár]

Részlet: Megyeri Barnabás (Nagyvárad, 1920. júl. 12 - Budapest, 1966. márc. 14.) szobrász, Munkácsy-díjas. Tanulmányait 1937—42 között végezte a Képzőművészeti Főiskolán. Dinamikus ellentétekre épített, az emberi test szerkezetét hangsúlyozó műveiben igen sok érdekes egyéni formai kísérletet mutatott be. A lemezdomborítású plasztika területén is figyelemreméltó műveket alkotott. (Budapest Metropol szálló.) Budapesten a Kerepesi úti lakótelepen került felállításra Spartacus c. kitűnően komponált, drámai erejű szobra, a Mezőgazdasági Kiállítás erdészeti pavillonja előtt kétfigurás kompozíciója, az Amerikai úton Fekvő nő c. szobra. 1964- Bakky Sándorral közös kiállítása volt a Csók Galériában. (Művészeti Lexikon). Mindkettőnk atyai barátja, a magyar szobrászat nagy mestere, Medgyessy Ferenc mondta, hogy a legjobb művészeti könyvek azok, amelyekben a művész szólal meg, amelyben hagyják, hogy ő maga mond ja el, hogy mi volt a vágya, mi az akarata. Megszívlelve ezt a tanácsot, most halott barátommal Megyeri Barnával, torzóban maradt életéről kezdek képzelt beszélgetésbe. A magam mondanivalóját a kérdésekben fogalmazom meg, az ő szavait pedig naplójegyzeteiből, nyilatkozataiból idézem, az adatokat meg közjátékszerűen fűzöm bele ebbe a másvilággal feleselő, megkésett beszélgetésbe. Megyeri Barna szavaihoz csak itt-ott teszek hozzá egy-egy — a beszélgetés megkövetelte — kötőszót, átvezető mondatrészt, de ezeket nem teszem idézőjelbe, mivelhogy nem az ő szavai. Kezdődjék tehát a párbeszéd. - Barna, minden lexikon címszó szükségszerűen szűkszavú s ennek következtében éppen az életet lúgozza ki az adatok kedvéért a szövegből. Gondolom Te a tapasztalatok, a kétségek és örömök gazdagságával mondanád el életedet. Varázsolj hát elevenséget az „adattárba". - „Nagyváradon kezdtem. Ott születtem, ott éltem tizenhét éves koromig. Barkácsoló gyerek voltam. Szerettem az agyagot, a szerszámokat. Folyton fúrtam-farag-tam. Az ablakkeretből kiszedtem a gittet, abból gyúrtam esetlen figurákat. Embereket, állatokat. Még a kutyánkat is megmintáztam. Apám nem nézte jó szemmel „művészi" munkásságomat. Érthető. Nem akarta, hogy éhenkórász, nyomorgó művész legyen belőlem. Ha kacatjaimmal együtt kizavartak a lakásból, a mosókonyhában működtem tovább. Mikor onnan is kiszorultam, szenvedélyesen rajzolni kezdtem, hiszen papír meg ceruza mindenütt akadt. Apám ellenszenve indokolt volt, nem tanultam rendesen, abbahagytam a gimnáziumot." - Pedig — emlékszel? — ott arattad első „sikereidet". Előveszem az Erdélyi Lapok-at, lám, rajzpályázatán I. díjat nyertél (1934. nov. 9.), méghozzá egy doboz finom színes ceruzát és egy tábla csokoládét ! Még később az „Új Lapok" nagyváradi