Mikus Sándor szobrászművész kiállítása [antikvár]

Mikus Sándor a stílusteremtő izgalmak idején megőrizte nyugalmát, holott igénye és hajlamai szerint pályatársaival ő is századunk képzőművészetének megújítására szövetkezett. Higgadtan, meggondoltan végezte alkotómunkáját, körültekintően és következetesen alakította ki életművét., úgy mintázta szobrait, hogy azok - bár felkiáltó jelek nélkül - ám hangsúlyozottan progresszív célokat követtek. Rokonszenves egyszerűség jellemzi műveit, amelyeknek formái csupán a lényegre szorítkoznak. Mikus Sándor a modernség bizonyítására nem hirdetett agresszív elméleteket, a haladás mellett szobraival érvelt, s a bonyolult magyarázatokat átengedte a teoretizálóknak. Művészi szándékainak tisztességét szelíd harmóniákkal igazolta, amiért is plasztikáinak legméltánylandóbb erénye a mértéktartás lett. Erőszakoltság, keresettség nélkül sikerült egyéni formanyelvet teremtenie, s így a felszabadult közvetlenség lett mintáinak ismérve. Természetes helyzeteket, tipikus figurákat jelenített meg, olyan motívumokat, amelyek távol állnak mindenféle mesterkéltségtől, kimódoltságtól, még a korszerűnek minősített stilizáltság is hiányzik belőlük, mindössze a tényekről és az emberekről kívánnak közölni valamit, köznapiságuk mellett is fontosat, ragaszkodó hűséggel az élet lehetőségei, bíztató kínálatai iránt. Ilyen értelemben Mikus Sándor indulása óta előremutató álláspontot képviselt, mindig is tudatában volt a művészet és a valóság egymásrautaltságának. Több mint fél évszázados munkálkodása során az a felismerés táplálta hivatásérzetét, hogy az emberiség előbb-utóbb ki fog ábrándulni a véres játékokból, az ünnepelt rendezőkből, az engedelmes illúziókból, s végül is szembe akar nézni az igazsággal.