Művészettörténeti korrajzok I-II. [antikvár]

A művészet fogalma felölel minden emberi tevékenységet, a mely azzal, a mit alkot, nemcsak arra törekszik, hogy értelmünket foglalkoztassa vagy gyakorlati szükségleteinket elégítse ki, hanem hogy érzelmi világunkra is hasson, rövidebben szólva: gyönyörködtessen. Az első emberpárt, a Biblia tanítása szerint, Isten a paradicsomban helyezte el, ebbe a szép jelenségek változatlan harmóniájának a teljében pompázó környezetbe, a mely öt érzékének, szívének-lelkének és természeti szükségleteinek önként szolgáló gyönyörűségeivel fölöslegessé tett minden küzdelmes munkát s így fölöslegessé tette a törekvést is, a mely ezt a gyönyörködtetésre irányozza. Ősszüleink bűnbeesése után életszükségleteinek megszerzésében az emberiség osztályrésze a verejtékes munka lett. Csak a létért való küzdelemben kifejtett tevékenységgel karöltve léphetett föl a törekvés is, a mely az embert arra késztette, hogy az, a mit alkot, ne csak szükségleteit elégítse ki, hanem gyönyörűségére is szolgáljon. S ez a törekvés az emberi tevékenységben, ránk maradt emlékeinek bizonysága szerint, a történelem előtti időnek már legrégibb korszakaiban is nyilvánul, a melyekben pedig a művelődés kezdetleges fokán álló ember erejét fizikai szükségleteinek a kielégítése ugyancsak kimerítette; rúgója az emberi léleknek a szellemi szórakozás és nemesebb ideálok után való vágyakozása volt s vele született utánzási ösztöne, a mely a tudás fája gyümölcsének megízlelése óta az emberiséget részben a fizikai szükségletei kielégítésére szolgáló eszközök föltalálására is rávezette.