Prosperónak nincs pálcája [antikvár]

gyógyír S^ophoklés^: Philoktétés^ - Rus^t József Kevés magyar rendező akad, aki a címszerepet, a rettenthetetlen harcos, a kiváló íjász szerepét Gálffi Lászlóra osztaná. Kiváltképp akkor, ha a vendégművész mellett a társulatból ott áll Ilyés Róbert. A Trója bevételében nélkülözhetetlen hőst inkább az ő szögletesebb, katonásabb alkatára szabták, a leleményes Odüsszeuszt pedig inkább a hajlékony, érzékeny Gálffira. Jószerivel Ruszt József az egyetlen rendező, akinek valószínűleg épp a séma eszébe sem jutott. Az ő elgondolásában nem meglepetés, hanem szakmai folytatás, a közös hang újrapendítése, hogy több - részint önvallomásszerű - előadásának centrális színésze, Gálffi László lett Philoktétész. A figurális döntés eleve csöndes iróniára, szkepszisre, enyhén tragikomikus színezetre hangolta Szophoklész drámáját. Ruszt szertartásszínházában a néha jelentéstelen mozgás formulák, az itt-ott kissé lötyögősre hagyott járások, vonulások ellenére, s az elrajzolt hangsúlyok világában sem lett kisebb a Vhiloktétés^ sötét súlya. A kíméletlenül pragmatikus észkerekű Odüsszeusz által kilenc évre egy rideg sziget magányába száműzött főalak, akit most — elsősorban Héraklész ajándékozta, tévedhetetlen íja miatt — csellel csalogatnának vissza az övéi, jellegzetes értelmiségi számkivetetté, sőt bizonyos értelemben a tehetség és képesség balekjává lett a zalaegerszegi deszkákon. A teátrumi céh bennfentesei, a színházi sajtó buzgó olvasói ebben a képletben bizonyára ráismernek a vidéki meditálásba visszahúzódott, pihenő, gyógyulgató, memoárt író Ruszt személyes élethelyzetére, illetve - tágabban és lényegszerűbben - a legutóbbi esztendők valamiképp fölöslegessé vált, ám mégiscsak égetően hiányzó kvalitásos intellektusainak szituációjára. Ruszt mesterien röpteü föl az interpretációt, bár a saját maga tervezte, hangsúlyosan konvencionális, gyunyorosan igénytelen játéktérből nem a mindenség szobainasaként serénykedő, kitárt ágú csupasz fa, nem a szellemvasút alagútjába iUő barlang - csupán a