Románkori művészet II. [antikvár]

Ha a francia román művészet ismertetésénél hangsúlyoztuk, hogy a mai Franciaország területe ez időben különféle feudális egységekre tagozódott s ez a széttagoltság döntően befolyásolta a román építőiskolák kialakulását, akkor fokozott mértékben kell ezt kiemelni Itália esetében. Köztudomású, hogy a félszigeten egészen a XIX. sz. második feléig nem tudott egységes állam kialakulni, olyan mérvű volt széttagoltsága. A koraromán stílus kialakulása idején, a X. sz. végén legalább három egységet kell megkülönböztetni, melyek eltérő történeti helyzetben, egymástól bizonyos fokig függetlenül fejlődtek. Észak-Olaszországra, pontosabban a longobard királyság területére lingok bukása után is a német birodalomhoz tartozott. Közép-Itáliára, ahol a pápai hűbérbirtokból az egyházi állam fejlődött ki a Dél-Itáliára (ahogy ez időben említik: a két Szicíliára), ahol a bizánci hatalmat a norman királyság váltja fel. E hármas egységben tárgyaljuk anyagunkat, bár távolról sem állíthatjuk, hogy e területeken egységes a román stílus. Egy-egy régión belüli eltérésnek az okát a társadalmi fejlődésben és a helyi művészeti hagyományban véljük megtalálni. Itáliában, elsősorban a római nyomokon újraéledő városokban a társadalmi fejlődés lényegesen meggyorsul. A feudális földbirtokos rétegnek nincs olyan hatalma, mint másutt, míg a gyors ütemben kialakuló városi polgárság a kommunákban maga veszi kezébe ügyének intézését. Ez természetesen kihat az építészetre, sőt a festészet és a szobrászat fellendülésére is. A városok azonban nemcsak a földbirtokosok ellen, hanem hatalmi, kereskedelmi, ipari pozíciókért egymással is harcban álltak, ami további elszigetelődésre vezetett. Városállamok keletkeztek, a kisebb, meghódított városok pedig egy-egy erősebb köré csoportosultak.