Rózsikaédes! [antikvár]

A gerinc élei kissé kopottak.
Leütök két egymás melletti hangot: gyermekkoromban, mikor nagy ritkán alkalmam volt zongora mellé kerülni, izgalom fogott el ezen furcsa távlatot nyitó disszonánciát hallgatva. Ma, idős fejjel, fokozott bennem ez az izgalom: a mai élet rettentő kérdései túlontúl végtelenítették bennem döbbenetét a kiszámíthatatlan létnek, mely igézetében tart, s csak nagy ritkán bír ujjongásra. E nagy, ki nem ejtett szavak szuggesztióját éreztem akkor, amikor Bartók Béla kivándorlása előtt a pesti zeneakadémián búcsúhangversenyét adta: megilletődve merészkedtem be én is az előadás végén a művészszobába, hogy tanúja legyek a Látnok távozásának - és megmentsek magamban valamit, ami életem értelmének fontos része, és ami, úgy érzem, hogy a művészetemben követett magatartás lényege.